A kiállítás leghatásosabb képei minden bizonnyal azok, amelyekben az állatok és az emberek viszonya drámai jelenetté válik.
A Vidéki pár című festményen például egy orrpiercinges férfi a hóna alatt egy disznóval áll értetlenül, miközben a tanyasi világ öltözködését idéző, de áttetsző ruhában térdeplő párja egy libát töm. Ez a kimerevített pillanatkép első látásra talán emlékeztet a vidéki mindennapokra, ám valójában sokkal inkább az amorf jelennek tartott tükörkép, ahol a szereplők nem tudják, mit kellene kezdeniük a haszonállatokkal. A mocskos disznó, a Kucuka vagy a Smile című képeken a szereplők ugyancsak idegenül állnak, nemegyszer megsajnálva, de tétlenül szemlélve a szenvedő állatot.
Bukta Imre művészete régóta a magyar vidéki lét egyik legfontosabb művészeti lenyomata, művei egyszerre szociológiai látleletek és lírai víziók. A Letűnt vidéki állatok is ezt a pályát folytatja – de talán egy fokkal sötétebb tónusban, mert mostanra nem csupán a vidéki világ átalakulásáról van szó, hanem arról is, hogy a természetből kivonuló ember a saját kulturális emlékezetét is elveszíti.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!