Határzárral a gépjárműtolvajok ellen
A hatóságok a veszélyhelyzetben, a lezárt határok idején is készülnek az autólopások megakadályozására.
A hatóságok a veszélyhelyzetben, a lezárt határok idején is készülnek az autólopások megakadályozására.
Kína lezárta az Oroszországgal közös határátkelőit, miután az elmúlt időszakban egyre több új koronavírussal fertőzött ember lépett be az orosz határon keresztül – derül ki Kína moszkvai nagykövetségének közleményéből.
Az új helyzet abból adódott, hogy március 16. óta, amennyiben nem rendkívüli esetekről van szó, kizárólag magyar állampolgárok léphetnek be az országba.
A Dél-Romániába és Moldvába irányuló népvándorlás Erdélyt is veszélyezteti. Amikor ez az írás készült, a Romániában regisztrált 277 koronavírusos esetből Erdély 85-tel veszi ki a részét.
Déltől a szerb vasút a kelebiai határállomásnál felfüggesztette a személyszállítást – közölte a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Mávinform pénteken az MTI-vel.
Válsághelyzet idején jóérzésű ember számára meglepő követeléscsomaggal állt elő szerdán a Soros György hálózatának egyik támogatottja.
Minden eddiginél komolyabb helytállást kell tanúsítaniuk a rendvédelem tagjainak a fokozódó migrációs nyomás és a koronavírus-járvány miatt – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Önkéntesként mennek a frontra, majd nem jönnek vissza.
Neki is köszönhető, hogy az antalli örökség ma is élő és ható szellemiség, amely a polgári politikai közösség egyik tartóoszlopa.
Egy feledhetetlen bajnoki döntő, egy nehéz nap éjszakája, száguldás az öreg 6-os úton Pécsig és vissza.
Nagypénteken ünnepli Lengyelország Bátor Boleszláv király koronázásának millenniumát.
Jézus Krisztus keresztre feszítésének, sírbatételének és feltámadásának három napja a kereszténység legnagyobb és legmegrendítőbb ünnepe.
A szobrászművész nagyra értékeli a tradíciót, követi, de megújítja a hagyományt
A tréner büszke, hogy az Arsenal bejutott a BL elődöntőjébe, bár szerinte másképp is alakulhatott volna az este.
Mindig elbuknak azok, akik gőgösen azt hiszik, nekik mindent szabad és mindent meg tudnak csinálni, amit csak akarnak.
Jézus Krisztus keresztre feszítésének, sírbatételének és feltámadásának három napja a kereszténység legnagyobb és legmegrendítőbb ünnepe.
A tréner büszke, hogy az Arsenal bejutott a BL elődöntőjébe, bár szerinte másképp is alakulhatott volna az este.
A szobrászművész nagyra értékeli a tradíciót, követi, de megújítja a hagyományt
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.