A hazaárulás mesterei
Miközben a szomszédunkban egyre hevesebb és kíméletlenebb háború dúl, a magyar baloldal semmit nem tanult.
Miközben a szomszédunkban egyre hevesebb és kíméletlenebb háború dúl, a magyar baloldal semmit nem tanult.

Azzal, hogy fegyverekkel támogat egy megnyerhetetlen háborút.

A volt ukrán elnök a hatóságok szerint illegális szénkereskedelmet folytatott, ily módon „terroristákkal” működött együtt.

A Momentum friss elnöke kétévnyi európai parlamenti képviselősége alatt hatékonyabban árulta a hont, mint apja tizenhat évnyi MSZP-képviselőséggel.

A mérnöki képzésen aligha tanították, hogyan kell Virginia-osztályú tengeralattjárók műszaki dokumentációját memóriakártyán kicsempészni.

Ilja Szacskov, a Group IB vállalat vezetője és alapítója tagadja a bűnösségét.

Miközben a DK és Gyurcsány Ferenc értelmiségieket fenyeget, Dobrev Klára a miniszterelnököt vádolja gyűlöletkeltéssel.

Hidán Csaba sok olyan hiedelmet döntött már meg, amelyeket a történelemkönyvek a mai napig sulykolnak.

A stratégiájuk a legaljasabb hazudozással elérni, hogy az embereknek ne legyen bizalmuk az oltásban.

Tisztára kell mosni azok emberségét, akiket életükben megaláztak, holtukban pedig meggyaláztak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

A csapások lakóházakat és közműveket rongáltak meg, két civil is megsérült.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A szerb klasszis nem adja fel, és kedvenc Grand Slam-tornáján, az Australian Openen újabb győzelemre készül.

Vége a „one man shownak."

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.