Közben olyan förtelmesen ostoba propagandát terjesztenek a közösségi médiában, hogy nem a háború miatt van infláció, hanem azért, mert „az Orbán lop”. A valóság itt sem zavarja őket, például az Eurostat július elején közzétett adatai, amelyek szerint az eurózónában júniusban 8,6 százalékos volt az éves infláció, amire korábban még nem volt példa. A kiemelkedő infláció elsősorban az egyre magasabb energiaáraknak köszönhető, több mint negyvenszázalékos volt a drágulás ebben a körben. Kitértek arra is, hogy az átlagot meghaladó mértékben, 8,9 százalékkal nőttek az élelmiszerárak júniusban az eurózónában. A magyar baloldal természetesen nem foglalkozik a tényekkel, ez eddig sem volt erőssége, ami nem is lenne különösebb probléma. A baj azzal van, hogy lenézik az embereket, azt gondolják, hogy bármilyen ostoba hazugságot el lehet hitetni a magyarokkal. Ez a nagy tévedésük, amiért újra és újra súlyos vereséget szenvednek a választásokon.
A társadalom hergelésében és megtévesztési kísérletében olyan régi fekete öves hazaárulókat is reaktiváltak, mint amilyen Surányi György, aki Gyurcsány Ferenchez hasonló „bravúrt” hajtott végre a rendszerváltás után, amikor kiárusította az ország aranykészletét. A Magyar Nemzeti Bank Surányi elnökletével 1990-ben váltotta pénzre az akkori aranytartalék zömét, mintegy 43,5 tonnát. Az unciánként 380 dolláros áron eladott tartalékból a jegybank akkori vezetése főleg dollárt vásárolt. Ma 1800 dollárba kerül egy uncia arany, tehát az akkori érték majdnem ötszörösébe, Surányi azonban ma is azt állítja, hogy aranyba nem érdemes fektetni. Még Alan Greenspan volt amerikai jegybankelnök sokat hangoztatott mondása sem tudta kizökkenteni a mi közgazdasági „lángelménket” a régi kényszerképzetéből. Greenspan szerint a nyomtatott pénzt szélsőséges körülmények között senki nem fogadja el, míg az aranyat mindig elfogadják, mert az arany végső fizetési eszközként funkcionál. Szerencsére a jelenlegi jegybankelnök, Matolcsy György valóban érti a szakmáját, ezért az MNB 2018-ban megkezdte a hazai aranykészlet bővítését az akkori 3,1 tonna megtízszerezésével, majd 2021-re a 31 tonnát is megháromszorozta 94,5 tonnára.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!