De börtönre ítélték nemrég Gyurcsány egykori kémfőnökét és tettestársait is. A botrányos Egymásért Egy-másért Alapítvány egyik kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet és az NBH korábban kémkedéssel is vádolt, majd abban az ügyben felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost, valamint az NBH volt műveleti osztályvezetőjét, Gyarmati Györgyöt folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében találták bűnösnek. Alapos az a gyanú is, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, 2007 elején Galambos beengedte az NBH-ba az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat EU-s bolgár szakembereknek álcázott embereit, hogy a magyar titkosszolgálat munkatársain hazugságvizsgálatot végezzenek el, és így szűrjék ki a Fidesszel állítólag kapcsolatban állókat. Bár Szilvásy György, Gyurcsány volt titokminisztere a mai napig tagadja az ügyészség vádjait, de a tényeket egyre fölöslegesebb tagadnia.
Botrány botrány hátán a közelmúltból, és a jelen sem különb. Elég, ha arra a gyomorforgató tevékenységre gondolunk, amit Gyurcsányné és balliberális társai az unióban művelnek hazánk lejáratására és a nekünk járó pénzek visszatartása érdekében. Ám itt a legfrissebb ügy, szintén az ő házuk tájáról: nyomozást indított a rendőrség a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett milliárdos külföldi támogatás ügyében. Alapos a gyanú, hogy a sokszorosan leszerepelt balliberális ellenzék, Márki-Zay Péterrel az élen, Gyurcsány Ferenccel a háttérben, már megint idegen érdekek szolgálatába szegődve, idegenektől származó pénz segítségével akarta megbuktatni a nemzeti kormányt. Ezeknek mindegy, hogy Moszkva vagy Brüsszel, Washington vagy a magánpénz-birodalom globalista urai, csak eladhassák magukat, elárulhassák a hazájukat.
Tényleg nagyon itt az ideje, hogy gondoljuk újra ennek a magatartásnak a törvényi tényállását. Mert jelenleg azt kell elviselnünk, hogy a hazaáruló, ha lebukik, először játssza a sértődöttet, majd a képünkbe röhög, végül kikiáltja magát a legnagyobb hazafinak. Az embernek kél káromkodni kedve...
Borítókép: Kovács Béla korábbi jobbikos európai parlamenti képviselő (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
További A Helyzet híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!