Csak szerényen: megszavaztatott magának egy díszpolgári címet a gyöngyösi polgármester + videó
Hiesz György ünnepélyes keretek között vette át a baloldal által megszavazott kitüntetését.
Hiesz György ünnepélyes keretek között vette át a baloldal által megszavazott kitüntetését.

2021. január 26.: „Értesítették a gyöngyösi háziorvosokat, akik értesítették a valamilyen általuk ismert személyeket, körzetükbe tartozó személyeket, nem tudom.” – 2021. január 27.: „Ha tudtam volna, hogy tilos, visszautasítottam volna.”

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem az oltás beadatásával, hanem a regisztráció megkerülésével van gond.

Horváth László a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a gyöngyösi baloldal a háziorvosok tiltakozása ellenére döntött a forrásmegvonásról.

Szabó Tímea alaptalan vádjai még a politikai támadások között is a színvonaltalanabbak közé tartoznak – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.

Méretes DK-s bukta.

A baloldali politikusok soron kívül sorra beoltatják magukat, mert állítólag nem hallottak a sorrendről.

Meg kellene tiltani, hogy politikusok és közszereplők az időseket és a krónikus betegeket megelőzve jussanak oltáshoz.

Ellenzékiek figyelmébe.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő beolvasott Gyurcsány Ferencnek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.