Jobb képminőség, nagyfelbontás – Indul a HírTv HD adása
Első körben az Eurocable Magyarország Kft. előfizetői élvezhetik a televízió HD adásait.
Első körben az Eurocable Magyarország Kft. előfizetői élvezhetik a televízió HD adásait.

Vejkey Imre szerint fontos imát mondani az egészségesekért is, hogy ne kapják el a vírust, és megőrizzék lelki békéjüket.

Az arc már megvan, csak a tudás hiányzik.

Megerősítette Fekete-Győr: eltiltaná hivatásuktól az általa propagandistának nevezett újságírókat.

Lezárták a nyomozást, melyet védett objektum ellen elkövetett bűncselekmény miatt indítottak Bugnyár Zoltán ellen.

Bugnyár Zoltán épp egy vágóképet készített egy riporthoz, amikor a svéd rendőrök abszurd vádakkal letartóztatták.

Részletek az üggyel kapcsolatban az Informátor pénteki adásában 20.35-től a Hír TV-n.
A balliberális önkormányzat lerombolná egyik legrégebbi műemlékét. Ennek járt utána a Hír TV Budapesti srácok című tényfeltáró műsora.

A Magyarország élőben extra vendégei Lánczi Tamás politológus és Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet kutatója voltak.

Csaknem hatszoros áron biztosította a koronavírustesztet Gyöngyös vezetése a helyi lakosoknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hazánk már mintegy egymillió illegális migránst fordított vissza.

A miniszterelnök szerint a magyar és az amerikai kormányzat hasonlóan tekint a világra.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint nem kérdés, hogy az amerikai elnök szereti a magyarokat.

Orbán Viktor szerint Európának a béke éri meg.

A roncs még a hatóságok megérkezésekor is lángolt.

Ez az oka.

Magyarország a javaslat ellen szavaz.

Két elődöntőse már megvan a torinói ATP-világbajnokságnak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élők például 65 százalékos útdíjkedvezményt vehetnek igénybe.

A magyar szállítórendszerbe érkező földgáznak már jelentős része nem orosz forrásból származik. Magyarország az egész régió ellátását biztosítja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.