Segélykiáltás a Mikulástól
Az embereknek szükségük van az illúzióra, de még inkább a szeretet hihetetlen erejére.
Az embereknek szükségük van az illúzióra, de még inkább a szeretet hihetetlen erejére.
A családügyi minisztert egy interjúban személyes hitéről, családjáról és új tevékenységéről is kérdezték.
Most mi vagyunk a vasfüggöny jó oldalán. Ebből merítsük a hitet és az abból eredő erőt, amire nagy szükségünk lesz.
Jó látni, hogy Orbán Viktor visszaszól Mark Rutténak, és kiáll a magyarok önállóságáért – mondta az amerikai író.
Ez egy ünnep, amely arra is alkalmas lesz, hogy odafigyeljünk, hogyan kapcsolódunk az „isteni dolgokhoz”.
A világ jó ideje a feje tetején áll; aminek fent kellene lennie, az legalul van.
„Az emberiség bűnbe esik, s ami utána történik, az az elveszett paradicsom visszavárásának története”. Százhuszonöt éve született Várkonyi Nándor kultúrakutató, irodalomtörténész.
Anselma Dell’Olio dokumentumfilmje egészen elképesztő mélységekbe vezet Fellini művészetének elemzése terén, és kortársai visszaemlékezései révén is feltárul a művész spirituális világa.
Hosszú idő után először a Vasárnap.hu munkatársának nyilatkozott a híres sportember, Fa Nándor.
Balog Zoltán, Erdő Péter, Köves Slomó és Vizi E. Szilveszter ültek egy asztalhoz a Kossuth rádióban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vadim Novinszki, volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjú, melyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.
Biztos alapokon áll a magyar gazdaság.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
Orbán forradalmat hirdetett az új zsarnokságok ellen, és mert forradalom, nem is tűrik.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.