Egy csónakban az angyallal
A református nemzetstratégia is hozzájárulhat a magyarság megmaradásához.
A református nemzetstratégia is hozzájárulhat a magyarság megmaradásához.

Az erdélyi turnéjáról, hitéről, magyarságáról, saját hangja megtalálásáról is beszélt Tóth Gabi az Origónak adott interjúban.

A rendezvényen a Puskás Arénában több mint harminc nemzetből mintegy negyvenezer ember vett részt.

Az orosz–ukrán háború a maga tragikus brutalitásában mutatja meg, hogy mekkora érték a fizikai biztonság.

Olyan lelki gondokra is van megoldás, amik túlnőnek a gyóntatószéken.

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek szerint a keresztény közösségek képesek hatni az egész társadalomra.

A szabadság Istenben, a hazaszeretetben és a családban gyökerezik.

Korunk szentjeit a feszültséggel és háborúkkal teli mindennapok hőseinek nevezte az egyház.

A magyar történelemben a „klasszikus” fejedelemasszony Károlyi Zsuzsanna éppúgy református volt, mint Novák Katalin, Magyarország első női államfője.

A világ történéseit nem kívülről szemlélő, az emberek szükségleteire figyelő papi szolgálatot szorgalmazott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Ki vagy te, Magyar Péter?

Wesley Plaisier hatalmas meglepetésre kiejtette Gerwyn Price-t.

A FELSZÍN ALATT – Az unió helyett hatékony és potens együttműködést kell létrehozni az európaiak között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.