Falun, szerény körülmények között nevelkedett Adorjáni László, akinek a szülei is lelkészek voltak. A vallást azonban üldözte az akkori hatalom. – Az, hogy az egyházat szorongatták, főleg abból jött le, hogy iskoláskorunkban nyomás alá helyeztek. Kérdezték, hol voltam szombaton meg vasárnap, vagy igyekeztek istentisztelet idejére kötelező gyerekprogramot szervezni – mondta Adorjáni László, aki a Képmás.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy a konfirmáció és az érettségi között hozta meg a döntést, hogy lelkész lesz.
Isten úgy tizenhat évesen fogott fülön. Az, hogy ő létezik, számomra sosem volt kérdés, de a személyesebb Istenre találás nélkül az ember csak nagy általánosságban hisz. Én előtte olyannyira nem értettem a Jézus-jelenséget, hogy édesapám konfirmálás előtt megbuktatott a felkészítőn, kétszer kellett járnom. Viszont Isten meghallhatta az imádságát, mert utána jött a gyors megtérésem
– fejtette ki a lelkész, majd hozzátette: mindig is úgy próbáltam az életem nagyobb döntéseit meghozni, hogy kapjak valamilyen felsőbb rásegítést vagy bizonyosságot, hogy tényleg abba az irányba kell mennem. És ez jobban is működik, mint ha csak a saját fejem után menve kísérleteznék.
Adorjáni László elég későn ébredt rá, hogy a Jóistennek humorérzéke is van.
Mindig szerettem firkálni, s amikor tudatosabban kezdtem rajzolni, sok egyházi, bibliai téma ötlött fel bennem. Akkor vettem észre, hogy a Szentírás tele van groteszk képekkel, mondhatni zsidó humorral. Hiszen minden népnek megvan a saját humora. Ez engem nagyon foglalkoztatott, kóstolgattam a témát, s rájöttem, hogy a Bibliában hihetetlenül vicces dolgok is vannak. Gondoljunk csak Bálám szamarára vagy a gerenda meg a szálka példájára!
– mondta.
A lelkész szerint ezek a képi üzenetek olyan erősek, hogy szinte karikírozzák az emberi lét minőségeit, persze jóindulattal, a szó nemes értelmében vett humorral.
Ma már azzal a gondolattal is kacérkodom, hogy készítsek belőlük egy képes Bibliát, bizonyos jeleneteket már meg is rajzoltam hozzá. Arra is rájöttem, hogy ha Istennek nem volna humora, nem viselne el minket. Emlékszem, amikor a börtönből visszatérő lelkészkollégáktól megkérdezték, hogyan bírták ki, ők azt válaszolták, két h betűvel: hittel és humorral
– idézte fel.
A kilencvenes években Adorjáni László volt a felelős az ifjúsági munkáért a gyülekezetben, ahol sok kritika érte, amiért poénkodva tartotta az alkalmakat.
Az enyém nem az az evangélium, hogy térjetek meg, mert közel a pokol, hanem az, hogy térjetek meg, mert közel az Isten országa
– mutatott rá, majd arról is beszélt, hogy a reformáció 500. évfordulóján azért jelenhetett meg 95 karikatúrája egy kiadványban, mert a lelkészkollégák egyike javasolta, hogy adják ki őket, és indítsanak vándorkiállítást.
Adorjáni László a rendszerváltás után megalapította Kolozsváron az azóta is működő keresztyén Agnus Rádiót, illetve a Bethánia Alapítvány – Gyógyterápiás Napközi Otthont fogyatékossággal élő gyermekeknek.
A rendszerváltás a gyülekezetben hozta a legszebb élményeket, mert egyfajta robbanást okozott az ifjúsági munkában. A fiatalok éhesek voltak a közösségre és az evangéliumra, és ez az ébredés nemcsak a mi gyülekezetünket jellemezte a kolozsvári Kétágú templomban, hanem sok más közösséget Erdély-szerte. Igyekeztünk az embereket az igazi evangéliummal megkínálni, és ők örömmel fogadták. Odaadó életű híveket ismertünk meg, akik most már felnőttek, a gyerekeik is ide járnak templomba, bátran építhetünk rájuk
– összegezte.
A teljes interjút ide kattintva olvashatják.
