A híveknek kötelességük kiállni az egyház tanítása mellett

Napjainkban sokan úgy gondolják, hogy a politika erkölcstelen tevékenység, s aki erkölcsös akar maradni, az távol tartja magát a politikai tevékenységtől. Ennek egyik oka lehet, hogy a politikát helytelenül és leszűkítetten úgy értelmezik, hogy az csak a hatalom megszerzésére és megtartására irányuló harc.

A rendszerváltozás előtt a keresztény hívőket üldözték, a vallást visszaszorították a családi tűzhely és a templom falai közé. Ezért a keresztények nem kis része tartózkodott a közélettől. Sokan gondolják, hogy az egyház kizárólag a lélek belső dolgaival foglalkozzon. Az egyház tanítása szerint azonban a politika „okos fáradozás a közjó érdekében” (Szent II. János Pál pápa: Laborem exercens). Így az egyház arra biztatja híveit, hogy vegyenek részt a társadalom politikai életében.

A politikának be kell mutatnia a társadalom által kitűzött célok értékét. Ilyenek a nemzeti kultúra gazdagodása, a nagycsaládosok gondjainak csökkentése vagy például a környezet védelme. A jó politika értékes eszméket állít a társadalom elé, és az emberek javát szolgáló intézmények támogatásával segíti, hogy ezek az értékes eszmék megvalósulhassanak. A politikai közösség és az egyház a maguk területén függetlenek egymástól, mindkét közösség lényegéből eredően autonómiát élvez, egyaránt az embereket szolgálják. Az egyház nem lehet apolitikus, nem lehet közönyös a társadalmi viszonyok iránt.

Az egyház küldetése nem egy „elvont” emberképhez szól, hanem a konkrét emberekhez, akiknek mindegyike meghatározott társadalmi és gazdasági viszonyok között él.

„Az evangelizálás szabadságot hirdet és olyan társadalmi szerkezeteket óhajt, amelyben elismerik az ember szabadságjogait” (Szent VI. Pál pápa: Evangelii nuntiandi 39).

Ferenc pápa a Fratelli tutti kezdetű enciklikájában fogalmaz úgy: „A politika nem rendelhető alá a gazdaságnak, az pedig nem vethető alá a technokrácia parancsainak és hatékonyságnak” (177). A társadalmi szeretet arra késztet bennünket, hogy „szeressük a közjót és hatékonyan keressük minden ember javát, nemcsak egyénileg, hanem az őket összekapcsoló társadalmi dimenzióban is” (182).

A különböző politikai pártok sokszor az egyház szemére vetik, hogy nem azonos módon bánik velük. Ez alapvető tévedés. Az egyház kétezer éve szilárdan áll, s a különböző pártok vannak tőle különböző távolságban. Egyesek jobban törekednek megvalósítani az egyház társadalmi tanítását, mások elvetik azt. Mikor az egyház közéleti szerepvállalásáról beszélünk, fontos kijelentenünk, hogy a katolikus papság maga nem politizál, de a híveknek kötelességük kiállni az egyház tanítása mellett. A hívek pedig nem húzódhatnak félre. Egy demokrata részt vesz a szabad választásokon, de csak olyan pártra szavazhat, amely nem ellentétes politikát képvisel az egyház tanításával és intézményével szemben.

Olyan politikai erő, amely vissza akarja szorítani az egyházat, amely támogatni kívánja az egyneműek házasságát s az egynemű párok örökbefogadását, az abortuszt a nők „testéhez való jogaként” definiálja, a genderszemlélet talaján áll, az hívő keresztény által nem támogatható! Ezért minden hívő jól gondolja át a döntését az egyház tanítása szerint. Külön is hangsúlyozzuk, hogy a felnőtt egynemű kapcsolatokat nem diszkrimináljuk, de két azonos nemű ember kapcsolata ne lehessen házasság, mert az megszentelt fogalom és intézmény. Gyermeket pedig azért ne fogadjanak örökbe, mert annak egészséges fejlődéséhez való joga erősebb, mint az egynemű párok gyermekre való igénye.

Bár minden parlamenti választás fontos, az idei mégis sorsdöntő. El tud-e számolni lelkiismeretével, aki távol marad vagy egyháza tanítása ellen dönt? S legalább ilyen fontos a gyermekvédelmi népszavazáson való részvétel is, hiszen gyermekeink jövője és a szülők jogai a tét! Éljen tehát mindenki a választójogával, s április 3-án döntsön lelkiismeretesen és bölcsen!

A szerző szociológus, teológus

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)