Nem az a célom, hogy a „szabadság” olyan megfogalmazását kínáljam fel, amelyet egy csapásra mindenki készséggel elfogadna. Azt viszont meg tudom állapítani, hogy mi, magyarok, mit értünk a „szabadság” alatt és mit nem. Először is azért, mert úgy gondolom, hogy a konzervatívok túlnyomó többsége ráismer a gondolatmenetre, és magáénak érzi azt. Másodszor pedig azért, mert hiszek a világos beszédben, amelyet ellenfeleink is megértenek, ha van fülük hozzá. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök nemrég az Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungaryn kijelentette, a saját szabályaink szerint kell játszanunk, és a liberálisoknak hozzá kell szokniuk, hogy figyelembe vegyék azt, mi mit gondolunk a „szabadságról”. Akár tetszik nekik, akár nem.
A mi szabadságunk jó szabadság. A jó szabadság pedig Istenben, a hazaszeretetben és a családban gyökerezik. Mi szabadon szeretnénk büszkék lenni hitünkre, szabadságot követelünk nemzeteinknek, hogy megóvjuk szuverenitásunkat; szabadon szeretnénk büszkék lenni múltunkra és történelmünkre, és szabadságot követelnünk a szülőknek, hogy megóvhassák gyermekeiket.
De nézzük meg, hogy mi, konzervatívok mit nem tekintünk szabadságnak. A szabadosságot biztosan nem. Baloldali „barátaink” úgy gondolják, hogy – ahogy az egész társadalmat vagy a nemi identitásokat – a szabadságot is az emberek kreálták, tehát az folyamatosan alakítható és változtatható. A posztmodern irányzatok odáig mennek, hogy a szabadság az, amit az adott egyén abban a pillanatban éppen kényelmesnek érez vágyai kiteljesítéséhez. Ne legyenek kétségeink, ők tapsolnának a farkas szabadságának, hogy felfalja a bárányt. Feltéve persze, hogy haladó, szocialista farkasról és konzervatív bárányról van szó.
Ezzel szemben mi azt valljuk, hogy a szabadságot – meghatározott céllal és rendeltetéssel – a Teremtőtől kaptuk. Hisszük azt is, hogy Isten a szabadságot nem véletlenül adta nekünk, hanem azért, hogy teljes életet éljünk, hogy boldoguljunk, hogy gondoskodjunk családunkról és gazdagítsuk társadalmunkat. De, ami a legfontosabb, hogy szabadon – kegyelemből és hit által – megtaláljuk a hozzá vezető utunkat. Mivel szabadságunk felülről szállt le hozzánk, így annak törvényi kifejeződését, a jogainkat is Isten természetes rendjének kell ihletnie. Vagy más szavakkal: ilyen tekintetben a jogok nem rugalmasak, simulékonyak és főleg nem genderfluidok. A józan ész talaján kell állniuk, a közjót kell szolgálniuk, és kötelezettségekkel járnak.
Ellenfeleink folyamatosan új „jogokat” kreálnak maguknak, előidézve a „szabadság” és az „egyenlőség” folyamatos harcát. Olyanokat, amelyeknek semmi közük az imént említettekhez, és még az első generációs emberi jogokat – például a szólásszabadságot – is porig zúzzák. Manapság úgy tűnhet, hogy mindenkinek joga van a safe space-hez, az eltörléskultúrához, a másik elhallgattatásához, a veszélyes bűnözőknek a kényelmes börtönökhöz. A jelek szerint a férfiaknak joga van a szüléshez vagy ahhoz, hogy a női kontaktsportokban összeverjék a nőket, feltéve, hogy ezek a férfiak „nőknek” vallják magukat. Vannak országok, ahol az egyén kedvére élhet kábítószerrel, akár kemény drogokkal is. Merthogy ez a szabadság része, joga van hozzá. Az indoklás éppoly egyszerű, mint amennyire káros. A liberálisok az egyént tekintik a társadalom alapjának, az individuális jogok pedig csak eszközök a vágyak korlátlan kiteljesítéséhez. Úgy vélik, hogy az ilyen vagy olyan identitáscsoportba zárt embereknek és közösségeiknek szorgalomtól, teljesítménytől, elvégzett munkától függetlenül ugyanazokat az eredményeket – vagy éppen pozitív diszkriminációt – kell élvezniük. A „pozitív” az ő megfogalmazásukban pedig nem más, mint amit az egyén aktuálisan trendinek, divatosnak érez.
Ez a hozzáállás leértékeli a természetes jogokat, azokat az alapjogokat, amelyeket mi, konzervatívok, oly nagy becsben tartunk. Nem csoda, hogy tőlünk nyugatra a szólásszabadság az elsők között került a süllyesztőbe, és hamarosan követte a vallásszabadság is. Félnek ugyanis a hangosan kimondott igazságtól, és félnek a hittől, mert az utat mutathat az igazsághoz. És sajnálatos módon manapság egy másik természetes jog is állandó támadások kereszttüzébe került: a szülők azon joga, hogy gyermekeiket úgy neveljék, ahogyan azt a leghelyesebbnek látják, saját belátásuk alapján.
Ezzel azonban túllőttek a célon, ezt a vörös vonalat nem lett volna szabad átlépniük. Természetesen tudjuk, hogy miért indították el ezt a támadást legszentebb értékeink ellen. Azok, akik ma „liberálisoknak”, „progresszíveknek”, „szociáldemokratáknak” és „demokratikus szocialistáknak” tartják magukat, egészen egyszerűen Karl Marx legújabb követői. Marx pontosan tudta, hogy nem lehet lerombolni egy szabad társadalmat a család szétzúzása nélkül. Tudjuk tehát, hogy miért vették célkeresztjükbe a családjainkat és a gyermekeinket, miért akarják lebontani a családot és aláásni a teremtett nemeket, de mi ezt nem fogjuk engedni.
Nem engedjük hazánkban, ahol tudjuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Ahol tudjuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka. Ahol valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. Magyarországon az áprilisi népszavazáson korábban soha nem látott sokaság szavazott a gyermekek védelmére, a genderideológia ellen.
Magyarország ma példát mutat, a magyar jobboldal a világszerte éledező konzervatív lázadás motorja. Ezért rendeztük meg a CPAC Hungaryt, hidat építve a konzervatívok között az Atlanti-óceán két partján. Mert ma Magyarországon szabadság van: keresztény szabadság, jó szabadság. Ám ha nem parancsolunk megálljt a baloldalnak, velünk is megeshet az, ami most is zajlik oly sok más országban tőlünk nyugatra: megkísérelnek elszakítani Istentől, megfosztani a hazánktól, történelmi hőseinktől, és megfertőzik gyermekeink tudatát egy neomarxista elmebajjal. Ahhoz, hogy reményünk legyen megállítani ezt a jól szervezett, jól finanszírozott globális gépezetet, össze kell fognunk. Mert ha nem működünk együtt, akkor mindent, ami nekünk fontos, elsodor a posztmodern szökőár.
Kövessék a magyar példát! Együtt erő vagyunk, szerteszét marxista farkasok vacsorája leszünk.
A szerző az Alapjogokért Központ főigazgatója
