időjárás 36°C Pál, Péter 2022. június 29.
logo
A közösségi médiumokat egyértelműen uralja a liberális véleménydiktatúra

Harc a gondolatainkért

Ambrus-Jobbágyi Zsófia
2022.05.24. 07:59 2022.05.24. 14:44
Harc a gondolatainkért

Kering a közösségi oldalakon egy írás, amelyben a Far Out nevű angol online kulturális magazin összegyűjtötte, hogy melyik az a tíz dal, amelyeknek egymás utáni folyamatos lejátszásával állítólag a CIA a guantánamói foglyokat kínozta. Az ottani rabok számára a teljesen idegen popslágereket alvásmegvonás mellett 0–24-ben játsszák le, sötétben, maximális hangerőn. Hogy melyek ezek a dalok, tulajdonképpen lényegtelen is: ha a világ leggyönyörűbb dalát kell valakinek ugyanilyen körülmények között végtelenítve hallgatnia, valószínűleg azt is bevallja, ami meg sem történt.

Nem tudom, hogy mennyi igaz ebből a hírből, mindenesetre maga a mechanizmus elgondolkodtató. Vagyis hogy mi történik velünk, ha egy olyan információ jut el az agyunkig rendszeresen és szervezetten, egymás után monoton módon, amivel egyébként nem biztos, hogy egyetértünk, nem tetszik, esetleg nem valós, amivel kapcsolatban eleinte bekapcsol a vészcsengőnk: ez a realitástól igen messze áll.

Lánczi Tamás néhány héttel ezelőtt a genderelméletek kapcsán fogalmazta meg egy műsorban: az ilyen típusú ideológiák lényege az ember megtörése. Vagyis hogy kimondatják az átlagpolgárral, hogy kettő meg kettő az bármi lehet, csak négy nem. „Akit rá tudnak arra venni, hogy a szemmel látható valóságot megtagadja, azt már meg is törték. Ez minden totalitárius ideológia lényege, az pedig mindegy is, hogy igazából miről van szó” – mondta Lánczi, majd Orwellt hozta példának, aki szerint a lényeg a valóság megtagadása, ez jelenti tulajdonképpen a hűségnyilatkozatot ezen ideoló­giák mellett.

Manapság pedig ennek a módszernek a legtöbb eredményt hozó platformja az internet, azon belül is a közösségi médiumok, amelyek, bátran kijelenthetjük: szabályosan beitták magukat a hétköznapjainkba, az életünkbe, ilyenformán pedig a gondolkodásmódunkba is. Olyannyira valós ez az állítás, hogy külön mozgalmak alakulnak mostanra szerte a világon annak érdekében, hogy „letegyük a telefont” és éljünk újra a valóságban. Nemrég hallgattam egy esti show-műsort, amiben a műsorvezető arról beszélt, milyen hatalmas élmény volt számára, hogy részt vett egy kéthetes túrán, ahol konkrétan nem vette a kezébe a telefonját, nem volt internetkapcsolata. Más volt a világ – mondta. Előtte arról is beszámolt, hogy szabályosan függ a közösségi oldalaktól: azzal kel és este azzal fekszik, ugyanakkor rádöbbent: rengeteg időt pazarol arra, hogy a semmitmondó posztok között szörföl. Vagyis az életének és az idejének egy jelentős részét értelmetlen dolgokkal tölti ki. Elgondolkodtató…

Ugyanakkor olyannyira igaza van, hogy komplett kutatások épültek a téma köré: az internetet használók egyötöde saját bevallása szerint képtelen kontrollálni, hogy mennyi időt tölt online. És, bár ebben az esetben pszichológiai függőségről, nem pedig valamilyen szerfüggőségről beszélünk, a vonatkozó vizsgálatok szerint a közösségi médiáról „lejönni képtelen” emberek agyában/tudatában ugyanazok a területek sínylik meg a túlzott használatot, mint a drogfüggőkében – különös figyelemmel az érzelmi folyamatokra, a figyelemre, valamint a döntéshozatalért felelős agyterületekre.
Egy szakpszichológiai oldal szerint egy sor kutatás támasztja alá, hogy a közösségi média használata minimális energiabefektetéssel tudja aktiválni az azonnali „jutalomérzéssel” járó agyi területeket, ezért érzünk folyamatos és újbóli késztetést arra, hogy „pörögjünk” a világhálón. Nem utolsósorban ilyenkor rengeteg dopamin, azaz örömérzetet okozó hormon szabadul fel, így a közösségi médiumok tulajdonképpen újrahuzalozzák az agyunkat – írják.

Na de miért és kinek jó az, ha sok száz millió ember zombi módjára csüng a telefon méretűre zsugorított „világmindenségen”? Nos, itt kanyarodnék vissza Lánczi Tamáshoz és a totalitárius ideológiákhoz: gyakorlatilag ezeken a felületeken keresztül bármilyen információt el lehet hitetni a nagyérdeművel, bármit el lehet adni, bárminek a hitelességéről meg lehet győzni jóformán bárkit, gyakorlatilag egyéni világképeket lehet formálni.

Merthogy a Facebook, az Instagram, a Twitter és egyéb oldalak algoritmusok mentén működnek, ezért ha egyszer elolvasok egy cikket az elektromos porszívókról, néhány órán belül a közösségi felületeim bombázni fognak az ilyen témájú írásokkal, posztokkal, hirdetni fogják az elektromos porszívót gyártó cégek oldalait, néhány nap múlva pedig azon kaphatom magam, hogy sorban állok a boltban egy ilyen készülékkel a kezemben.

Ezek a felületek viszont nem csak sima termékmenedzselésről szólnak, nem mintha az nem lenne éppen elég agyzsugorító. Ugyanilyen mechanizmus alapján meggyőzhetik arról az átlagembert, hogy a világ, amiben él, az tökéletes, de az ellenkezőjéről is. Szimpla pletykák és hazugságok alapján el lehet hitetni egy közszereplőről, hogy gonosz és ártó szándékú, de azt is, hogy makulátlan és mindig jót akar. Meg lehet győzni a nőket arról, hogy az ideá­lis szépség ma az irreálisan vastag száj, póthaj és szilikonmell háromszögben mozog, a férfiakat pedig, hogy a vastag pénztárca bármit megvastagít. Az édesanyákban kelthet szorongást, vajon jó szülők-e, az apákban pedig kételyt, vajon elég sikeresek-e. Ha elég nagy a szavam és sokakhoz elér, bárkire bármilyen bélyeget rásüthetek, ha a riválisom: rossz színész, zenész, énekes, romokban a magánélete, rossz apa, rossz anya, bántalmazó… Végül pedig a közösségi felületek segítségével átfordíthatják az empirikus tapasztalataink alapján felépített világképünket egy manipulált, alternatív valósággá úgy, hogy akár ölni is képesek lennénk érte. Mindez túlzás lenne?

Hatalmas felzúdulást keltett liberális körökben szerte a világon, hogy Elon Musk, a világ leggazdagabb embere megveszi a Twittert, aminek ugyan a felvásárlását egy időre azóta felfüggesztette – még nem tudott megegyezni a tulajdonosokkal bizonyos kérdésekben –, ám minden bizonnyal ez csupán némi közjáték. A jelentősége ennek az üzletnek valóban nagy lehet: bár Magyarországon ez a közösségi oldal „nem olyan nagy durranás”, külföldön igen sok embert ér el. Szerte a világon körülbelül 350 millió felhasználót jegyez (!), a Facebook után pedig a második legnagyobb közösségi médium az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Spanyolországban, Törökországban, Iránban vagy Egyiptomban. Nem mellékes tény az sem, hogy a Twitter a nyugati világban a politikai szereplők egyik legfontosabb csatornája. Erre jó példa Donald Trump esete, aki az első számú szuperhatalom republikánus vezetőjeként annak idején alapvetően 280 karakteres Twitter-üzenetekben kommunikált a világgal. A szolgáltató – amihez akkor még Musknak semmi köze nem volt – tavaly januárban „örökre kitiltotta” Trumpot és csatornáját, miután az elnök nem ítélte el egyértelműen a Capito­liumnál történteket. Nem mellesleg a Twitternek kulcsszerepe volt például az iráni tömegmegmozdulások idején is, és szintén emlékezetes volt Elon Musk egyik bejegyzése, amelyben azt fontolgatta, hogy kivezetné a Twittert a tőzsdéről.

Visszatérve Musk vásárlási szándékára, az első bejelentése az volt, hogy visszaállítja a sajtószabadságot a közösségi oldalon. Ám idáig el sem kellett jutni ahhoz, hogy számos hol­lywoodi híresség és véleményvezér törölje a fiókját az üzlet lebegtetésének hírére. Ennek talán annyi az oka nagyon röviden, hogy Elon Musk nem vegytiszta liberális gondolkodású polgár, sőt mások világnézetére is kíváncsi, illetve számára a véleménynyilvánítás szabadsága nem azt jelenti, hogy akkor érvényes, amit gondolok, ha a libsi fősodor nótáját fújom, hanem ettől még akár el is térhetek. Még azt is megpendítette, hogy Donald Trump fiókját visszaállítja. Úgy sejtem, nem lepek meg senkit azzal, ha megállapítom: a közösségi mé­diumokat egyértelműen uralja a liberális véleménydiktatúra, de legalábbis erős az erre irányuló törekvés.

Olyannyira, hogy itthon sem ismeretlen jelenség a jobboldali, konzervatív vélemények tiltása, kiszorítása, pellengérre állítása a Facebook- és egyéb közösségi oldalakon – többek között ezt az egyensúlyt hivatott visszaállítani az ellenoldalról sok támadást kapott Megafon is.

Nincs mese tehát, a harc egy jó ideje már a gondolataink uralásáért zajlik. Ugyanakkor félreértés ne essék, az internet és a közösségi platformok nem ördögtől való eszközök, sőt számos pozitív hozadéka is lehet(ne) ezeknek a felületeknek, ha okosan használnánk. Vagy legalább elkezdenénk magunktól gondolkodni.

A szerző újságíró

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)