időjárás 31°C János, Pál 2022. június 26.
logo

Mire emlékezzünk és mit felejtsünk?

Bánó Attila
2022.05.25. 09:00
Mire emlékezzünk és mit felejtsünk?

Bethlen Gábor fejedelem szobrának szombati avatásakor egy román szenátor próbálta provokálni Novák Katalin köztársasági elnököt Gyulafehérváron. Ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzetben figyelemre méltó véleményt adott közre Faggyas Sándor (A magyar az magyar, s pont, Magyar Nemzet, május 23.). A román külügyminisztérium diplomáciai úton továbbított – ugyancsak provokatív – kifogásáról, amely szerint Magyarország nem formálhat jogot a határon túli magyarok képviseletére, szintén hétfőn Szentesi Zöldi László értekezett (Magyar érdek, Magyar Nemzet, május 23.). Mindkét publicisztika hangsúlyozta a magyar–román együttélés békés, civilizált formáinak, a tárgyalásoknak és megegyezéseknek a jelentőségét, ugyanakkor rámutattak a magyar közeledést rendre elutasító román magatartásra is.

Pár nappal Novák Katalin gyulafehérvári látogatása előtt – a Protestáns Újságírók Szövetsége küldöttségével − magam is megfordultam Erdélynek ebben a nevezetes, nagy történelmi múltú városában. Először jártam az egykori fejedelmi és püspöki székhelyen, amelynek székesegyházában nyugszik a törökverő Hunyadi János kormányzó, Izabella királyné, János Zsigmond, Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelem, Fráter György bíboros, Márton Áron püspök és más történelmi személyiségek.

Magyarként rácsodálkozhattunk az ottani műemlékeken többfelé díszelgő román lobogókra, a Szent Mihály-székesegyháznál hatalmasabb görögkeleti székesegyházra, amelynek román nyelvű miséjét kihangosították, hogy lehetőleg a magyar városlakók is élvezhessék. Műemléki környezetben, a magyar székesegyház közelében csodálhattuk Vitéz Mihály havasalföldi vajda (11 hónapig Erdély helytartója) túlméretezett, emeletnyi magasságban álló lovas szobrát, a szomszédos főtér sarkában pedig – avatás előtt letakarva – Bethlen Gábor (16 évig Erdély fejedelme) jóval földközelibb, egész alakos szobrát.

Nem vitatjuk Vitéz Mihály történelmi jelentőségét, de erdélyi szereplésével kapcsolatban nem feledhetjük, hogy 1601-ben a martalócai betörtek abba a Szent Mihály-székesegyházba, amelynek most a tőszomszédságában áll a szobra. A vajda emberei súlyosan megrongálták Hunyadi szarkofágjának faragott márvány sírfedelét, majd kifosztották a sírt. Vitéz Mihály erdélyi kegyetlenségeit egyébként még szövetségese, az ugyancsak hírhedt Giorgio Basta császári hadvezér is sokallotta, pedig az ő zsoldosai sem kímélték a fejedelemséget.

Bethlen Gábornak a magyar és az európai történelemben játszott szerepe közismert. Idén megkülönböztetett figyelem fordul felé, mivel ez az esztendő a négyszáz éve általa alapított híres nagyenyedi kollégium emlékéve. A Bethlen Gábor Kollégium története összekapcsolja Gyulafehérvárt és Nagyenyedet, hiszen a fejedelem, felismerve az anyanyelvi oktatás fontosságát, 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapította az iskolát, amely csaknem fél évszázaddal később – az akkori tatárdúlást követően – költözött Nagyenyedre.

A kerek évfordulóval kapcsolatban a református kollégium és a város szörnyű megpróbáltatásai is eszünkbe jutnak, különös tekintettel az 1849. január 8-tól zajló eseményekre. Ekkor Ioan Axente Sever román teológus a császáriak által fölfegyverzett több ezer román felkelő élén megtámadta a lényegében védtelen Nagyenyedet. Hozzávetőleg ezer városlakót megöltek, a főiskolát felgyújtották, aminek következtében elpusztult a könyvtár és a kézirattár. Rengeteg ember menekült a környező erdőkbe, hogy a mínusz húsz fokos hidegben túlélje a mészárlást, de közülük is sokan elpusztultak.

Az eseményekről Szilágyi Farkas nagyenyedi református lelkész, báró Kemény Gábor és Paget János is beszámolt, s Jókai Mór is írt róluk Egy az Isten című regényében. Jókai nagy elismeréssel szólt arról, hogy egy Tordán állomásozó honvédcsapat  azonnal a rablógyilkos népség után eredt. Dobozy István alezredes, erdélyi kormánybiztos levélben számolt be a nagyenyedi vérengzést követő eseményekről. Részlet a levélből:

„Én, mint kormánybiztos felszólíttatván néhány nemeslelkű Erdélyországi, köztiszteletben álló hazafiak u. m. br. Kemény István, Alsófejérmegyei akkori Fő Ispány, Kendeffy Farkas, br. Wesselényi Ferentz, Pagett János, gr. Toldy Lajos, Szilvásy Miklós által, aziránt, hogy vélek együtt mennék a legszerencsétlenebb Nagyenyedi lakosok szabadítására, kezem alatt levő 40 Kressz olaszlovasokkal [mellvérttel fölszerelt dragonyosok – a szerk.] s 300 gyaloghonvédekkel, ezen vezérletet elvállalván, magam mellé vevén, mint segédet, Bánó Miklóst: utnak indultunk és csakhamar utólérvén a nagyenyedi foglyokat szállitó és mintegy 4000 főből álló, katonai módon felfegyverzett ellenséget: azt megtámadtuk; mely alkalommal a nagy veszélyt látva az előcsapat tisztjei, éleken Alsó nevű százados, elhagyván gyalázatosan csapatjukat, a jobbszárnyat én, a balszárnyat Bánó Miklós, a középpontot Anasztári [Jókainál Anasztázi – a szerk.] őrmester foglalván el, sikerült Isten különös segedelmével az ellenséget megfutamítani; midőn én látván a szerencsés fordulatot, a 120 szekerekre rakott szerencsétleneknek bátorságba vitelét eszközöltem. Bánó Miklósra bíztam a megfutamodott ellenség űzését, amely megbizatásának bajnokilag megfelelvén, csak akkor hozta be Tordára a győzelmet aratott csapatot, midőn az utakat elálló vakmerő ellenség egészen széjjeloszlott.”

Gyulafehérvár és Nagyenyed tragikus időszakaiból is látható, hogy van mit felejteni. A mai román provokációk csak arra jók, hogy eszünkbe juttassák a szomorú emlékeket. Pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mai példája azt mutatja, hogy lehetséges a magyar–román megbékélés.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a magyar református egység napján tartott ünnepségen Gyulafehérvár főterén (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)