Tizennyolcmilliárd eurót kapna jövőre az EU-tól Ukrajna
Mások adományaira is szükség lesz az ország működésének segítéséhez.
Mások adományaira is szükség lesz az ország működésének segítéséhez.

A hitel akár hároméves futamidővel is felvehető.

A Magyar Bankholding bankjai 420 milliárd forint értékben folyósítottak támogatott hiteleket az MFB Pontokon

Kijev eddig a beígért nyugati támogatásoknak csak a felét kapta meg.

A támogatás egyik előfeltétele, hogy Ukrajna tiszteletben tartsa a hatékony demokratikus mechanizmusokat.

A kisebb cégek előnye lehet, hogy a rugalmasságukból kifolyólag talán jobban tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez.

A Magyar Nemzeti Bank nyilvánosságra hozott adatai alapján 2021-ben rekordot döntöttek a háztartások által megkötött hitelszerződések.

A szigetország gazdasága már a negyedik negyedévben recesszióba csúszhat.

Két év alatt százezernél is több hiteligénylést nyújtott be a hazai kkv-szektor 3600 milliárd forintot meghaladó értékben.

A borsodi megyeszékhelyen a kormánypártok már tényleg a teljes működőképtelenségtől tartanak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Van egy kis különbség az önkormányzatok által kivethető ebadó és a megszorítócsomag tervei között.

A politikus a Bayer Show-ban úgy fogalmazott: a jelek egyértelműek, Donald Trump békét akar, míg Brüsszel a háborút erőlteti.

Nagyon nagylelkűek lettek, amikor lebuktak.

Hatszáz oldalnyi megszorítás.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

„Ritkán jár kétszeres Bl-győztes a Külügyminisztériumban!”

A georgiai hatóságok nemzetközi pert indítanak a csatorna ellen.

A szövetségi kapitány jövőre vb-győzelemre akarja vezetni a brazil válogatottat.

A 4iG Távközlési Holding Zrt. megszerezte az országos virtuális mobilszolgáltató 99 százalékos tulajdonrészét.

A tranzakció erősíti a hazai védelmi ipar önálllóságát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.