Hetvenéves a tárlat
Az első Vásárhelyi őszi tárlat 1954. október 8-án nyílt meg a Tornyai János Múzeumban.
Az első Vásárhelyi őszi tárlat 1954. október 8-án nyílt meg a Tornyai János Múzeumban.

A hírt egy televíziós műsorban jelentette be Gyöngyösi Ferenc alpolgármester.

A következő parlamenti ciklusban már nem indul egyéni képviselőjelöltként a választásokon.

Ennek örömére románul is köszöntötte az új évet Hódmezővásárhely balliberális polgármestere.

A miniszter azt is elmondta, hogy hatalmas esélyt lát arra, hogy Makó turisztikai központtá váljon.

Daniel Freundot Magyarország nagy barátjának nevezte a bukott miniszterelnök-jelölt.

A polgármester szerint volt olyan dolgozó, aki maga kérte, hogy rúgják ki.

Visszakapta a Szőnyi Benjámin általános iskola a hódmezővásárhelyi Petőfi utca 6. szám alatti termeket.

Az elvesztett iskolafelújítási támogatások és az elmaradt munkahelyteremtő beruházások miatt felelhet most a hódmezővásárhelyi polgármester.

A szocialista politikus a bukott miniszterelnök-jelölt orra alá dörgölte a kampánytámogatást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.