Nem tetszik a holland mecsetnek az LMBTQ-nyilatkozat
A mecset vezetősége szerint ismét az iszlám közösségeket vádolják.
A mecset vezetősége szerint ismét az iszlám közösségeket vádolják.
Biztonsági szolgálat: komoly kockázata van annak, hogy megtámadhatják vagy elrabolhatják a holland trónörököst.
Az ítélkező bíróság azt is kimondta, hogy nem kell minden menekültet egyformán kezelni.
A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a holland képviselőház tagját.
Wopke Hoekstra azt mondta az „Európai Parlament hazugságaira hivatkozva”, hogy nagyon aggódik a magyar jogállamisággal kapcsolatban.
Holland sztárzenekarokkal is találkozhatunk az Európai Hidak eseménysorozaton.
A helyi önkormányzat a klímaválsághoz hozzájáruló termékek közé sorolta a húst.
A gazdák tiltakozásai miatt döntött így.
Előnyösebb kollektív szerződés reményében kezdtek országos sztrájkot az NS vasúttársaság dolgozói.
Már olyan jóléti államokban is gondot okoznak az embereknek az egekbe szökő árak, mint Dánia és Hollandia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre elterjedtebb ez a súlyos betegség.
Már több mint tízezren aláírták a Nem a mi háborúnk petíciót.
Vörös Imre szerint a bulvárhíreket fogyasztó vidékiek miatt nem lehet népszavazást tartani Magyarországon.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Az új hidegháború már titkos és infrastruktúraellenes műveletekben is zajlik.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
A Premier League címvédője egymás után négy vereséget szenvedett, s ez rengeteg kérdést vet fel.
A magyarok leginkább Budapestre, Egerbe és Gyulára utaznak.
Keller András értékelte lapunknak a Bartók-ünnepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.