Kaotikus állapotok a holland menekülttáborban
Több százan tüntettek az ellen, hogy a menedékkérők problémákat okoznak a településen.
Több százan tüntettek az ellen, hogy a menedékkérők problémákat okoznak a településen.
Kapkodja a levegőt Cseh Katalin, a Momentum uniós képviselője, amiért Novák Katalin állami kitüntetésben részesítette Geert Wilderst.
Hága a bevándorlók befogadására kényszerítené az önkormányzatokat.
Németországban a Rajna vízszintje rendkívül alacsony szintre süllyedt. Több európai országban már vízkorlátozást vezettek be.
A mintegy 28 ezer válaszadó 78 százalékát aggasztja a Hollandiában kialakult befogadási válság.
A holland gazdák hetek óta tüntetnek a kormány intézkedései ellen, amely szerintük teljesen ellehetetleníti a gazdálkodást Hollandiában.
Jelenleg elegendő ivóvíz áll rendelkezésre, a következő hetekben ez is veszélybe kerülhet − állítja a kormány.
Az ukrajnai háború miatt kialakult új biztonságpolitikai helyzet változást hozott egyes államok álláspontjában.
A kormánynak nem sikerül elengedő férőhelyet biztosítania az országba áramló menekülteknek.
A túlélésért küzdő farmerek és a rendőrök között egyre erőszakosabbak az összecsapások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kollégái találtak rá a férfire, akire pizsamát adtak és egy ülésbe kötözték a leszállásig.
Ma akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.
Vadim Novinszki, volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjú, melyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.
Biztos alapokon áll a magyar gazdaság.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
Orbán forradalmat hirdetett az új zsarnokságok ellen, és mert forradalom, nem is tűrik.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.