Paradicsom a haláltáborok szomszédságában
Az öt Oscar-díjra jelölt Érdekvédelmi terület mellbevágó élmény.
Az öt Oscar-díjra jelölt Érdekvédelmi terület mellbevágó élmény.

Az ENSZ közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává.

A magyar állam büszke arra, hogy hozzájárulhat ehhez – mondta a honvédelmi miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.

A fiatal nő a holokauszthoz hasonlította a fogságban töltött időszakot.

Egy lengyel zsidó túlélése és bosszúja a náci Németországban.

Az EP baloldali képviselői egészen elképesztő javaslatokkal álltak elő a hétfői plenáris ülésen.

Sokkoló videók jelentek meg az Izraelt ért brutális terrortámadás kapcsán.

Az örökösök évek óta pereskedtek a műtárgyak birtokbavételéért.

Újabb dokumentum került elő a vatikáni levéltárból, amely rossz fényt vet XII. Piusz pápára.

A hírt a Nemzetközi Auschwitz Bizottság jelentette be.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.