A felejtéspolitikától az emlékezetpolitikáig
Gasztronómiai revizionizmus egy kolozsvári étterem Wiener Schnitzeljében.
Gasztronómiai revizionizmus egy kolozsvári étterem Wiener Schnitzeljében.

Október 13-ig még látogatható a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása.

Ne feledkezhetünk el az emberszeretet és a zsidómentés sok-sok katartikus példájáról.

Halálának emlékét is őrzi a Cipők a Duna-parton emlékmű.

– A holokauszt az egész magyar társadalom, az egész világ legnagyobb tragédiája volt, soha többé nem engedhetjük meg, hogy az akkor történtek valaha is megismétlődjenek – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az auschwitzi egykori náci német haláltáborban.

A holokauszt áldozatai előtt tisztelegtek Budapesten.

Az utcai művész a holokauszt idején tanúsított bátorságuk előtt szeretett volna tisztelegni.

A politikus szerint ha egy korszakban elkezdik tagadni egy népcsoport jogát az emberi méltósághoz, az ritkán áll meg egy népcsoportnál.

„Soha többé!” – írta a miniszterelnök.

Nyolcvan éve kezdődött a magyarországi holokauszt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.

A fél csapat a párizsiakhoz köthető.

The goal is to develop a package of proposals that is acceptable to all stakeholders and would be introduced after the elections.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.