Kínai partnerét fogadja a honvédelmi miniszter
Hazánkban kezdi európai körútját Vej Feng-ho, Kína védelmi minisztere, akit magyar kollégája, Benkő Tibor fogad majd.
Hazánkban kezdi európai körútját Vej Feng-ho, Kína védelmi minisztere, akit magyar kollégája, Benkő Tibor fogad majd.
A magyar hősöket meg kell nevezni és kegyeletteljes tisztelettel kell fordulni feléjük – hangsúlyozta Németh Szilárd.
A lengyel és magyar katonák kapcsolatának szorosabbra fűzésével együttműködésük még hatékonyabb lesz a jövőben.
Izraeli gyártmányú Spike irányított páncéltörő rakétákkal és Hermes robotrepülőgépekkel erősíthet a honvédség.
Kiosztotta a Momentumot és annak elnökét Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.
A német Rheinmetall és a magyar állam szerdán újszerű katonai célú járművek gyártásáról állapodott meg. Zalaegerszegen és Kaposváron is fejlesztenek.
Jelentős változások lesznek a honvédelem területén, a rendkívüli állapot helyét a hadiállapot veszi át.
A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad – hangoztatta a honvédelmi miniszter.
A Magyar Honvédségnek a térség egyik meghatározó haderejévé kell válni, hogy Közép-Európa békéjét, biztonságát és stabilitását garantálni lehessen.
Az ország évtizedes elmaradásokat törleszt azzal, hogy megkezdte a honvédelem haderőfejlesztését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán.
A zuhogó esőben lejátszott meccsen a liverpooliak közül Szalah duplázott, ám a 3-3-as döntetlen miatt a vörösök előnye így is csökkent a Chelsea előtt.
Plakátkampány indul az applikáció időpontfoglalás funkciójának népszerűsítésére.
Két út áll a magyar emberek előtt, most még dönthetnek, hogy melyik úton induljon el az ország.
A brit fegyveres erők akár egy év alatt felmorzsolódhatnak.
Az argentin tangó, a spanyol flamenco és sok más örökségelem mellé került a magyar csárdás.
Az illegális migrációs nyomás az év utolsó hónapjában sem kíméli Spanyolországot. A Kanári-szigetekre kedden is több mint száz migráns érkezett.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.