Mindazok a kontinensen, akik nem rég kinevették azt, aki arról szólt, hogy a biztonság az elsők között lévő érték, hiszen úgy vélték a biztonságunk adott, mint a levegő, s ehelyett azzal kell foglalkozni, hogy a svédországi nők a hólapátolás közben diszkriminálva vannak egy kutatás szerint, egy másik felmérés pedig arra mutat rá, hogy a képtárakban aránytalan túlsúlyban van a fehér emberek által készített műalkotások száma, míg megint mások azon pörögtek, hogy nem lenne-e illendő a zoofíliát több megértéssel fogadni vagy ellenkezőleg, hiszen akkor mivé lesznek a kecskék jogai, nos tehet ők mind arra ébredtek: mindez hirtelen senkit nem érdekel.

Ha van némi józan eszük még, akkor a kérdéseket eddig fennen feszegetőket sem, mert a valódi kérdés az, hogy holnap lesz-e mit enniük, s ha lesz azt az óvóhelyen vagy a lakásukban fogyaszthatják el? Miközben a politikusok egy része pedig előadta a képmutatás és a fölösleges gesztusok mindenkor kötelező rituális sokkfelvonásosat vagy épp felelőtlenül párbajra hívta volna a gonoszt.

Ugyanakkor hála istennek az észak-atlanti szövetség ügydöntő politikusai megingathatatlanul elhárítottak minden olyan követelést mindeddig, amelyek teljesítése a harmadik világháborúba ránthatta volna bele nyugatot, benne elsőként az Ukrajnával határos államokat. Magunknak adhatunk hálát, hogy nem mondtunk annak idején igent a semlegességre vágyakozóknak, hanem csatlakoztunk a NATO-hoz. Magunknak adhatunk hálát azért is, hogy függetlenül a kereskedelmi működés szélesre nyitásától az ország választott vezetésének orientációja mindig is megingatatlanul atlantista volt.

Orosz katonák embertelen kegyetlensége tanít meg mindannyiunkat arra, hogy a történelemnek sosincs vége, s ártatlanul meghalt civilek tömegsírjai szembesítenek azzal is, hogy sajnos nincs olyan, hogy „világszabadság”. Ahogy nincs olyan, hogy „mindenki”, nincs olyan, hogy „emberiség”, csak van a családod, a szeretteid, a nemzeted, azok, akikkel a nemzeted összefog. Adhatsz meleg italt, hajlékot, munkát – és adj is, ha teheted – egy menekültnek, de nem mentheted meg az összeset. Megtanulhatod tisztelni azokat, akik, ha kell, meghalnak a hazádért, de ne akard, hogy bárkiért meghaljanak, mert akkor holnap már nem lesz itt semmi.

Schopenhauerrel szólva: „[…] azt kell kívánom, hogy jelentős pénzeszközöket arra fordítsák, ami objektív; vagyis arra, ami valóban jó és igaz […] ne pedig arra, ami csupán ideák asszociáción alapul.” A honvédelem jó és igaz, az erős nemzet jó és igaz, s képes segíteni a bajbajutottakon, ha magát megvédve erős marad.

Szabadságot remél az ember szívből mindenkinek, de a szabadságnak méltósága is van: ahhoz pedig saját törékeny szabadságunk védelmére van szükség. Így aztán érdemes meggondolni azt is, hogy ki mit beszél, ki milyen szimbólumokkal fejezi ki részvétét, mert jó most, ha Aranyra hallgatunk: „A zászlót, a zászlót ne hagyjátok! Ha minket elfú az idők zivatarja, Nem lesz az istennek soha több magyarja.”

A szerző közíró, tanácsadó

Borítókép: Petőfi Sándor költő szobra a róla elnevezett téren a főváros V. kerületében. (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)