A csónakbalesetben eltűnt egyetemista holtteste került elő
A fiatal férfit szeptember 30-a óta keresték.
A fiatal férfit szeptember 30-a óta keresték.

Valószínűleg repülni sem fog tudni többé.

A beruházás részeként megújul a halastavak vízellátása.

A konyhában lévő rezsó és környezete égett.

A magyar belügyminiszter figyelmeztet: kommunista szervezkedés folyik a szocialistáknál. Ez történt száz éve.

A hortobágyi pihenő a madarak legkedveltebb helyszíne.

A hárommilliárdos felújítási programot tavaly év végén fejezték be.

Lenin-tanya. Elképesztő, hogy harmincnégy évvel a rendszerváltozás után még mindig ez a felirat virít a térképen és a helyi buszmegállók tábláin.

Ötven éve adták át a kiskörei létesítményt.

Lenin-tanya legidősebb élő fogvatartottjával látogattunk el a magyar GULAG-világ egykori táborába.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.