Hosszú Katinka szerinte a legokosabb döntést hozta meg
A háromszoros olimpiai bajnok a közösségi médiában magyarázta meg a versenyzéssel kapcsolatos elhatározását.
A háromszoros olimpiai bajnok a közösségi médiában magyarázta meg a versenyzéssel kapcsolatos elhatározását.
A háromszoros olimpiai bajnok a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ő is megfertőződött.
Jakabos Zsuzsanna több mint három másodperccel gyorsabban úszott 200 vegyesen a háromszoros olimpiai bajnoknál.
A tokiói olimpia óta először versenyzett az Iron Lady, aki harmadik helyet szerzett a rövid pályás ob-n Kaposváron.
Csütörtöktől vasárnapig a kaposvári Csík Ferenc Uszodában zajlik majd a rövid pályás országos bajnokság.
Hiába pletykálták, a háromszoros olimpiai bajnok nem vonul vissza, párja és „apósjelöltje” irányítja a felkészülését.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó Tokió óta először jelentette ki, hogy még ebben az évben láthatjuk versenyezni.
A tokiói olimpián történelmet író Emma McKeon azt is elárulta lapunknak, melyik a kedvenc budapesti kávézója.
A felhasználók könnyebben elfogadják, hogy fizetett tartalommal találkoznak egy általuk kedvelt sportoló oldalán.
Ha a sport mindenkié, akkor az azt jelenti, hogy a sportoló is mindenkié?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Tombol a kettős mérce.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.