
- Magyar Nemzet
- HUN-REN
HUN-REN

Együttműködési megállapodást kötött a HUN-REN a neves amerikai egyetemmel
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.

Százmilliárd forintra emelkedik a HUN-REN támogatása
A kormány elkötelezte magát amellett, hogy a Magyar Kutatási Hálózat fejlesztését a következő években nagyon jelentős erőforrásokkal támogatja.

Harmincszázalékos béremelést kapnak a magyar kutatók
Megérkezett a béremeléshez szükséges első, 18 milliárd forintos részlet a Magyar Kutatási Hálózathoz.

It Is Our National Duty to Remember Our Scientific Greats
At the exhibition, the U.S. chargé d’affaires also made an announcement.

Nemzeti kötelességünk tudományos nagyjainkra emlékezni
A kiállításon az amerikai ügyvivő is bejelentést tett.

Súlyos betegség gyógyításához kerültek közelebb szegedi kutatók
Az ALS az izmokat is érinti.

A skizofrénia okait keresik a magyar kutatók
A szakemberek egyik célja, hogy megértsék a betegségre való hajlam létrejöttét.

Sikeresek voltak a HUN-REN-es űrkísérletek
A magyar kutatóűrhajós a Földünk éjszakai féltekéjén zajló felsőlégköri elektromos aktivitásokat fényképezett.

Űrkutatási hálózatot hoznak létre Magyarországon
Kilenc egyetem, két minisztérium és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat között született megállapodás.

Fontos híreink
Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában
A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

