Bekábítószerezve száguldozott luxusautójával Biden elnök fia + fotók
Prostituáltakkal beszélt meg találkozót egy Las Vegas-i szállodába, azért sietett.
Prostituáltakkal beszélt meg találkozót egy Las Vegas-i szállodába, azért sietett.
Biden elnök fiát egy rágalmazási perben is meghallgatták.
A riporter a fia ügyleteiről próbálta kérdezni, ami láthatóan hamar kihozta a sodrából az Egyesült Államok elnökét.
Tucker Carlson Ukrajna támogatásának ironikus mivoltára hívta fel a figyelmet.
A lap gyakorlatilag megerősítette az ügy legmegdöbbentőbb állítását, de igyekezett azt minél inkább elrejteni az ügyről szóló beszámolójában.
A jelek szerint az USA elnöke semmilyen kivetnivalót nem lát fia piszkos ügyeiben.
Tulsi Gabbard szerint kettős mérce uralkodik az amerikai igazságszolgáltatásban: vannak, akik bármit megtehetnek, úgysem kerülnek börtönbe.
A Trump elleni nyomozást vizsgáló ügyész szerint az FBI túlságosan is támaszkodott a politikailag elfogult jelentésekre.
Tucker Carlson szerint a vádalku megmutatta, hogy Joe Biden fiára nem úgy vonatkoznak a törvények, mint az átlagemberekre.
Hunter Biden vétkesnek mondja magát jövedelemadó-fizetés elmulasztásában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.