Íme, ezt ette II. Erzsébet királynő a Gundelben
Pár napig meglehet majd kóstolni a különleges menüsort!
Pár napig meglehet majd kóstolni a különleges menüsort!
A londoni pénzügyminisztérium ismertette összesítését.
A Bidenek rutinos mutatványosként működtetnek egy szenzációsan bevált módszert.
A skót színész nem az első, aki visszaad vagy visszautasít egy elismerést a brit királyi családtól.
Judy Dench szerint figyelmeztetni kell a nézőket, hogy A korona kitalált történet.
Már legalább egy évvel a halála előtt folyamatosan gyengélkedett, ezért több programját is lemondták.
Olyan időszakot fedett le az uralkodása, amelyben még tudtunk azonosulni azzal a bizonyos régi Nyugat-Európával.
Zsolt István játékvezető olyan kiváltságban részesült, amiben csak maréknyi magyar a sportéletben.
Erzsébet királynő távozása nemcsak egy korszak lezárása, de az újkori brit félelem kezdete is.
A gróf pontosan tudta, hogy most van vége mindennek…
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
Megrázó nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetnek egy Magdeburgban élő magyar nő a terrortámadás után.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Nem zörög a haraszt…
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
A keresztény emberekkel és jelképekkel való tudatos leszámolás történt Magdeburgban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.