Rusvai Miklós: A harmadik oltással felfrissítjük az immunrendszerünk emlékezetét
Aki most beoltatta magát, az a negyedik járványhullám végéig már védettséget szerzett - hangsúlyozta a virológus.
Aki most beoltatta magát, az a negyedik járványhullám végéig már védettséget szerzett - hangsúlyozta a virológus.

Viszonylag kevés szó esik arról az elemről, ami biztosítja immunrendszerünk működését.

Az őszi-téli időszakban különösen fontos, hogy nagy hangsúlyt fektessünk szervezetünk védelmére.

Ráadásul mindezt az eredményt magyar kutatók érték el.

A megbetegedések, a kórházi kezelések és elhalálozások arányát az egészségi állapot, a szervezet védelmi szintje is befolyásolja.

A T-sejtek mennyiségének különbsége kifejezetten jelentős az anyatejes és a tápszeres babák között.

A gyerekeknek erősebb a vele született immunválasza, amely a Covid-19 elleni védelem első vonalát alkotja.

Ez az a téma, amiről soha nem lehet eleget beszélni, mostanában pedig még erősebben fókuszba került.

Az erős immunrendszer a betegségek gyorsabb, enyhébb lefolyásának is kiváló alapja lehet.

Az őszi-téli időszakban jobban oda kell figyelnünk egészségünkre, a betegségek megelőzésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök TikTokon elárulta, szerinte mi volt a legfontosabb téma a reggeli interjújában.

A tiszás jogász szerint nem kell kétharmad a kormánysajtó megszüntetéséhez.

A felszívódó érhálóval gyorsabb és eredményesebb gyógyulás érhető el.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

Emmnauel Macron személyesen szólalt meg az ügyben.

Vajon hány országban vannak még ilyen rejtett háborús kasszák?

Az egykori miniszterelnököt parlamenti képviselők megvesztegetésével vádolják.

A Liverpool edzője Mohamed Szalah visszatéréséről is szót ejtett.

A forgalmazó gondoskodott a termék visszagyűjtéséről.

A klubvezetés úgy döntött, nem jön haza a magyar bajnok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.