A komplementrendszer fontos, gyorsan bevethető végrehajtó ága az úgynevezett „alternatív útvonal”, amely a vérben és egyéb testnedvekben van jelen. A komplementrendszer – a véralvadáshoz hasonlóan – egy sokelemű, bonyolult enzimrendszer, amely képes felismerni, megjelölni és eliminálni a patogén organizmusokat (baktériumok, vírusok, gombák), illetve azokat a saját struktúrákat, amelyek veszélyesen megváltoztak (például elhalt sejtek, vírusfertőzött sejtek, rákos sejtek).
A komplementrendszer normális működése elengedhetetlen az egészséges állapot fenntartása szempontjából, azonban a nem megfelelő szabályozás esetén fellépő túlaktiválódása súlyos betegségek kialakulásához vezethet.
A komplementrendszer kóros aktiválódását mutatták ki többek között a szívinfarktus, a szélütés, az időskori makuladegeneráció és az Alzheimer-kór esetében is.
Ezért rendkívül fontos, hogy a kutatók megismerjék az aktiválódás pontos mechanizmusát, továbbá azonosítsák azokat a gyógyszercélpont-molekulákat, amelyek segítségével kezelni lehetne a komplement eredetű betegségeket.
A komplementrendszer működése
A komplementrendszer háromféle útvonalon – klasszikus, lektin- és alternatív útvonal – keresztül aktiválódhat. A klasszikus és a lektinútvonal aktiválódása felismerőmolekulák és szerinproteáz-enzimek által alkotott komplexek segítségével történik. A harmadik útvonal az úgynevezett alternatív út, bár önmagában is képes aktiválódni, elsősorban mégis a másik két útvonal aktivitását erősíti fel nagymértékben, egy pozitív visszacsatolási mechanizmus révén. Ha egy patogén belép a véráramba, az alternatív út felel az ellene irányuló komplementválasz 80-90 százalékáért, még akkor is, ha a másik két úton indult be a reakció.

Fotó: Pexels
Az alternatív útvonalat az 1950-es években fedezték fel, azonban egészen a közelmúltig fontos megválaszolatlan kérdések maradtak az aktiválódásának mechanizmusával kapcsolatban. A komplementrendszer komponensei inaktív előenzimek formájában szintetizálódnak, és aktivitásukat szabályozott enzimes hasítás révén nyerik el. A folyamatot valamilyen „vészjel” (például egy patogén jelenléte) indítja el. A D-faktor nevű fehérjebontó enzim – amelyet sokáig az alternatív út első elemének tartottak – azonban kivétel ebből a szempontból, mivel proteolitikusan hasított állapotban már ott kering a vérben, még mielőtt bármilyen veszélyszignállal találkozott volna a szervezet.
A TTK-ban Gál Péter kutatócsoportja nemrégiben bizonyította be, hogy a D-faktort a MASP–3 (mannózkötő lektinhez kapcsolódó szerinproteáz–3, a lektinút egyik komponense) aktiválja a vérkeringésben.