Feladta a Tisza-kormány a balatoni körvasút megvalósítását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kikerült az uniós fejlesztési programból a Balaton vasúti körüljárhatóságának kialakítása, valamint az északi parti vasútvonal további villamosítása.

2026. 08. 15. 8:42
Két jelentős balatoni vasútfejlesztést is törölt a kormány az uniós programból Forrás: MÁV
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester által idézett szakértők szerint a rendelkezésre álló összeg hozzávetőleg 15 hibrid szerelvény beszerzésére lehet elegendő, ezek pedig csak a közlekedési feladatok egy részét tudnák ellátni, jelentős költségek mellett.

A balatonfüredi polgármester hangsúlyozta, hogy a most törölt projektek előkészítését többéves szakmai munka előzte meg. Megvalósíthatósági és megalapozó tanulmányok, valamint mobilitási terv készült, továbbá több körben társadalmi egyeztetést is tartottak.

Bóka István szerint a szakma ezt a fejlesztési irányt tartotta átfogó és megfelelő megoldásnak. Hozzátette, más elképzelést is elfogadhatónak tartana, ám szerinte nem helyes a korábbi projektet az érintett településekkel és a szakértőkkel folytatott nyilvános egyeztetés nélkül törölni, majd egy másik koncepcióval felváltani.

Navracsics Tibor is reagált a kormány vasútfejlesztéséről szóló terveire: a volt miniszter szerint Vitézy Dávid, jelenlegi közlekedési és beruházási miniszter korábban még támogatta a körvasút megépítését és a Balatonfüred–Tapolca vasútvonal korszerűsítését, miniszterként azonban már egyik beruházást sem karolta fel.  „Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét” – írta a politikus.

Vitézy erre reagálva később úgy fogalmazott, hogy a tó vonattal történő körbeutazása régi igény, ő azonban mindig fenntartásokkal kezelte a beruházás szükségességét. Szerinte megalapozatlanul bírálja a kormány balatoni vasútfejlesztési terveit Balatonfüred polgármestere. Bejegyzésében azt írtra, hogy a Szabadbattyán és Lepsény közötti vasúti szakasz kapacitásbővítése nem helyettesíti, hanem éppen megalapozza az északi parti fejlesztéseket.

Vitézy az északi parti vasút villamosításáról 2026-ban elkészült részletes megvalósíthatósági tanulmányra hivatkozott. A dokumentum megállapítása szerint a Balatonfüred–Tapolca–Keszthely közötti villamos üzem megvalósításának előfeltétele a Szabadbattyán–Lepsény vasúti szakasz kapacitásának növelése.

A közlekedési és beruházási miniszter közlése szerint a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik első lépéseként megkezdődött a Szabadbattyán és Lepsény közötti, kétvágányú, óránként 160 kilométeres sebességre tervezett új pálya előkészítése. A tervezési szerződés hatályba lépett, az előkészítő munka pedig elindult.

 

 

 

 

Komment

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.