Duplájára nőtt a súlyos síbaleset költsége Ausztriában
Az olasz pályákon 2022. január 1-jétől bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást.
Az olasz pályákon 2022. január 1-jétől bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást.
A kormányközeliséggel még véletlenül sem vádolható Publicus felmérése is megerősítette, hogy az emberek tisztában vannak a brüsszeli szankciók káros hatásaival.
Folytatódik a nagyszabású árháború a hazai kiskereskedelmi hálózatok között.
Bár van igény a tartós árcsökkentésre, az akciók legfeljebb pár hétre szólnak.
Van, ami nem lesz olcsóbb.
Ahogy a kormányzat előzetesen jelezte, januárban tetőzött az infláció, februárban pedig már elindult egy mérséklődés – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
Jó oka van annak, hogy azoknak az áruknak az árát csökkentették, amelyeket akciósnak hirdettek, ugyanis kevesebbe kerülhet az előállításuk.
„Sok család nem tud megélni, és ez kezd olyan problémává válni, amellyel a politikusoknak foglalkozniuk kell.”
A nyugati világ vezetői háborús lázban élnek – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A kormánypárt szerint a dollárbaloldal célja, hogy a háború eszkalálódjon, és még több káros, inflációt okozó szankció lépjen életbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.