A legfontosabb kihívás az infláció letörése
Varga Mihály: Ha a külső körülmények konszolidálódnak, már 2024 a dinamikus növekedés éve lehet.
Varga Mihály: Ha a külső körülmények konszolidálódnak, már 2024 a dinamikus növekedés éve lehet.
Az élelmiszerárak növekedése a németek zsebét is erősen érinti.
A társaság először alkalmazza működése során az inflációkövető díjkorrekciót.
Varga Mihály arról számolt be egy pódiumbeszélgetésen, hogy a kormány várakozásai szerint az idén másfél százalékkal fog nőni a gazdaság.
Fontos összefüggésekre világított rá Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
A nemzeti adatok közlése előtt készült elemzői konszenzus jóval nagyobb csökkenést vetített előre
A kormány ársapkákról hozott döntését még az MSZP társelnöke is támogatja.
Jelenleg az élelmiszerek drágulása adja az infláció mintegy felét, ezért a mérséklődésben is ennek kell legyen a legnagyobb szerepe.
Közösségi oldalán posztolt a magyar miniszterelnök.
A miniszterelnök a kormánypárti frakciók előtt beszélt Balatonfüreden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
Nagy magyar álmot hiúsított meg harminc évvel ezelőtt.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
Az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fotókiállítással készült a menekültek világnapjára.
Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
Vezetés nélkül maradt az iráni hadsereg és hatékony légvédelem nélkül az ország.
Az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fotókiállítással készült a menekültek világnapjára.
Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
A következő évben több száz beruházás indul, folytatódik vagy készül el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.