Jókor vezette ki a kormány az árstopot az elemzők szerint

Érezhetően egy számjegyű lesz az infláció.

Magyar Nemzet
Forrás: Világgazdaság2023. 06. 30. 8:49
null
Budapest, 2023. február 25. Vásárlók a németországi székhelyû Müller Drogéria Magyarországon is jelenlévõ üzletlánc egyik boltjában az egykori Sajtópalota (Hírlapkiadó Vállalat székháza) helyén épült és 2011-ben megnyílt Europeum Bevásárlóközpontban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jókor vezette ki a kormány az árstopokat, amely minimális hatással lehet az inflációra – nyilatkozták a Világgazdaságnak gazdasági elemzők. A lap úgy fogalmaz, ami ettől is jobb hír, hogy már novemberben tíz százalék alatt lehet az infláció, sőt, decemberben akár nyolc százalék alá is benézhet.

Lehet, hogy lesz valamilyen árfelhajtó hatása, de 

pont egy olyan időszakban vagyunk, amikor az élelmiszerek inkább csökkennek, mint emelkednek

 – mondta a Világgazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője az árstopok augusztusi kivezetéséről.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón bejelentette, augusztus elsejével kivezetik árstopokat, miután a kormányzati prognózisok alapján jelentősen mérséklődhetnek az árak az előttünk álló hónapokban. Ezzel párhuzamosan viszont a kötelező akciózás előírt tízszázalékos mértékét tizenöt százalékra emelik.

Török Zoltán úgy látja, hogy 

jókor történik az intézkedés, ugyanis az árcsökkenések miatt minimális lehet az infláció gyakorolt hatása: 0,4 százalékponttal emelheti meg az árindexet, ami ezzel tizenhét százalékra süllyedhet augusztusban. Ha maradtak volna az árstopok, akkor 16,6 százalékos lehetett volna a pénzromlás mértéke.

Mivel szeptemberben kiesik a bázisból a rezsicsökkentés átalakításának inflációs hatása, ezzel az ősz első hónapjában érheti be az alapkamatot a drágulás mértéke, ami ekkor 12,6 százalékos lehet. Ráadásul annyira felgyorsul a dezinfláció az év végéhez közeledve, hogy a várakozásoknál előbb, már novemberben tíz százalék alá eshet, majd decemberben akár nyolc százalék alá is benézhet. Mindez egyébként rímel arra, amit Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a legutóbbi kamatdöntés után mondott, aki szerint decemberben érezhetően egy számjegyű lesz az infláció.

Az erős forint árfolyam elkezdte kifejteni hatását az import termékeken keresztül

– mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője lapunknak, aki hozzátette, az élelmiszereknél egyértelműen vannak olyan termékkörök, amelyek olcsóbbak lettek, így most az élelmiszerárak lényegében a tavaly év végi szinten tartózkodnak, miután az év eleji drágulások szerinte nagyjából „kimentek”.

Az árszínvonal kérdésében, hogy az meddig eshet le, azt mondta, ez attól is függ,  milyen lesz az idei termés a mezőgazdaságban, az energiaárak hogy alakulnak az élelmiszeriparban, vagy a bérhelyzet hogy változik, mindenesetre annak, hogy visszajussunk oda, ahol tavaly augusztus-szeptemberben voltak, annak sok esélyét nem látja. „Egy-egy terméknél még lehet további csökkenés túlkínálat kialakulása esetén, de trendszerű, széleskörű ármérséklődésre nem számítok” – húzta alá a szakember.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Róka László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.