Újratervezzük a makrogazdasági pályát
Jó hír, hogy a jegybank szerint elérhető a kormány új, 6,1 százalékos költségvetési hiánycélja, s az államadósság idén és jövőre is csökken.
Jó hír, hogy a jegybank szerint elérhető a kormány új, 6,1 százalékos költségvetési hiánycélja, s az államadósság idén és jövőre is csökken.
A kiugró adathoz nagymértékben járul hozzá az energiaválság, az elszabadult gáz- és áramár ugyanis az elmúlt hónapok során 60,54 százalékkal nőtt.
Párizs hajlandó tárgyalni a Midcat-gázvezeték megépítéséről Spanyolországgal.
A miniszter elmondta, a szankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak, erről meg kell kérdezni az emberek véleményét.
A skandináv ország korábban Németországhoz hasonlóan a nukleáris energia kivezetését tervezte, mára azonban alaposan megváltozott a helyzet.
Az agrárminiszter szerint hazánkban nem kell élelmiszerválságtól tartani.
A véráldozat az ukránoké, az anyagi terheket viszont a Nyugat viseli.
Várhatóan folytatja a monetáris szigorítást kedden a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
Elemzők szerint az eredmény annak a bizonyítéka, hogy sokan elégedetlenek a jelenlegi kormánnyal.
Egyre több közvélemény-kutatás jelzi: komoly tüntetések lehetnek az energiaárak miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.