Egyre keresettebbek a szuterének lakhatási célra
A nagyvárosok környéke áll az érdeklődés középpontjában az ingatlanpiacon – emelte ki az Otthon Centrum elemzési vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Bár az új építésű lakásoknál az ötszázalékos forgalmi adó kivezetése némi plusz forgalmat hozott az év végére, szokásos módon decemberben lesz a legkevesebb adásvétel.
Az erősebb őszi hónapok után nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 945 ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel – közölte a Duna House.
A kérvényezők 42,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jövőbeli ingatlancéljaira szeretné igényelni a babaváró támogatást, míg további 15,7 százalék a már meglévő lakását, házát újítaná fel.
A Magyar Nemzeti Bank két éve elsőként a lakáshitelnél vezette be a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet most második lépésként kiterjeszt az otthonbiztosításokra.
Az ingatlanbefektetési volumen idén 1,6 milliárd euró (mintegy 530 milliárd forint) körül lehet, ami elmarad a tavalyi 1,76 milliárd eurótól (580 milliárd forint), jövőre viszont ennél is magasabb lesz az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és
Az építőipari ágazati szakszövetség szerint újabb kormányzati ösztönzőkre lenne szükség ahhoz, hogy a lakásépítések ne essenek vissza a mélypontot jelentő szintre.
Szeptember végéig a pesti belső kerületek mellett jó néhány külső kerületben is tíz százaléknál magasabb mértékben nőttek az átlagos négyzetméterenkénti albérleti díjak.
Az év első három hónapjában 2018 utolsó hónapjaihoz viszonyítva mért kiugró, 6,7 százalékos drágulás után júniusig stagnáltak az ingatlanárak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Leny Yoro még a rendes játékidőben hason csúszva, fejjel blokkolta Fofana lövését.
A Rapid Wien hiába kezdte hazai pályán 1-0-s előnyről a svéd Djurgarden elleni visszavágót a Konferencialigában.
Az ICC hivatalosan felszólította Magyarországot.
Ukrajna bejelentette: ásványkincs-megállapodás körvonalazódik az USA-val.
Az egykori médiamogul szerint a bosszúállás abszurd dolog.
Személyellenőrzés továbbra sincs a magyar–horvát határszakaszon.
A csapat portugál menedzsere szerint ez a meccs az, ami sorsfordító lesz a klub életében.
A humortalan humorista újból lecsapott.
Az egykori médiamogul szerint a bosszúállás abszurd dolog.
Személyellenőrzés továbbra sincs a magyar–horvát határszakaszon.
A csapat portugál menedzsere szerint ez a meccs az, ami sorsfordító lesz a klub életében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.