Idén is elindul és szja-mentes jövedelmet biztosít a Nyári diákmunka program
Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok.
Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok.

Bódis József szerint az oktatásba és a korszerű képzésekbe való beruházás növeli a válságokkal szembeni ellenálló képességet.

A rendezvényre négyszáz középiskolás diákot és felkészítő tanáraikat várják– közölte a digitalizációért felelős helyettes államtitkár.

Zalaegerszegen két új hiányterület oktatását tervezik: a járműiparhoz, valamint a védelmi iparhoz kapcsolódó szakmákét.

A jelenlegi árak mellett évente 1200 milliárd forinttal kerülne többe a hazai villamosenergia-szükséglet előteremtése.

Az ügyfél a problémáit elsődlegesen az üdülési jog keretében szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak jelezheti

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium e-kereskedelmi kisokosában néhány fontos tanács és tudnivaló is elérhető.

Február elsejétől a rögzített árak betartását szigorúan vizsgálja a fogyasztóvédelem.

A gyógyszeripar digitális transzformációja vitathatatlanul az egyik legizgalmasabb és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma az automatizáció és az ipar 4.0 témakörében. (X)




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszítók pártjához tartoznak.

Megfutamodott a Tisza Párt elnöke, Miskolcra sem követte a miniszterelnököt.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

Szita Zoltán szerint a magyar csapat nagyon együtt van, az olaszok ellen megint a védekezés lehet a döntő.

A szövetségi kapitány szerint ostoba döntés született a magyar válogatott csoportellenfelének kárára.

Hungarians say no to war.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.