Isten szeretetét közvetíteni a kórházban
Most megyek, most csinálom és most beszélünk, mert nem biztos, hogy lesz holnap – vallja az Donhauzer-Drabik Rózsa református kórházlelkész.
Most megyek, most csinálom és most beszélünk, mert nem biztos, hogy lesz holnap – vallja az Donhauzer-Drabik Rózsa református kórházlelkész.

Minden gyermek születése csoda, amellyel az élet Ura azt üzeni, hogy nincs vége a teremtésnek, az élet élni akar.

Advent egy ígérettel kezdődik. Az ígéret lényege, hogy bármi történik velünk, az benne van Isten szeretetében – írta a püspök.

Isten a kegyelmet ajándékozta az embernek Jézus Krisztusban – fejtette ki Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Bibliai karikatúrákat készít Adorjáni László kolozsvári lelkész.

Isten útján szükséges járnunk, ha az életet választjuk személyes sorsunknak.

Ha az ember nem jelöl ki világos, távlati célokat az életében, akkor könnyen bajba kerülhet.

A szabadság Istenben, a hazaszeretetben és a családban gyökerezik.

Kocsi Lajos, az Ars Naturae folyóirat főszerkesztője szerint az élet nem pusztán biológiai szintű valóság: eredete és végső célja is természetfeletti.

Istent tegeződve szólítjuk meg. Önkéntelen felkiáltásainkban így: Te jó Isten! vagy Jóisten!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

As the end of the year approaches, Peter Szijjarto has been recalling key moments from the past few months through a series of video retrospectives.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.