„Magyarország a konzervatív ügyek bajnoka Európában”
Szánthó Miklós Amerika egyik legnézettebb csatornájának adott interjút.
Szánthó Miklós Amerika egyik legnézettebb csatornájának adott interjút.

Sulyok Péter elképesztő derűvel szemléli a világot, és mellette sok látó embernél aktívabb életet él.

A nyilvánosan nem látható háttérerő ma is vezeti, irányítja a folyamatosan gyarapodó egyházat.

Számos családtámogatási intézkedéssel segíti az édesanyákat a kormány – részletezte a családokért felelős államtitkár.

Anyák napi jókívánságát fejezte ki a kormányfő a közösségi oldalán.

A székely származású Kovács Dénes jezsuita szerzetesből lett szakpszichológus.

A Bodor család a teremtett természetbe belesimulva él és vállalkozik.

Jézus által, vele és benne lelhetjük csak meg az egyetlen utat az örök élethez. Nem mesterséges intelligencia által.

A ferences szerzetes szerint a gyakorló hitben élő házaspároknál alacsonyabb a válások száma.

Bármennyire okosnak képzeli magát az ember, a Mindenható nélkül nem jut messzire.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

As the end of the year approaches, Peter Szijjarto has been recalling key moments from the past few months through a series of video retrospectives.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.