Akár hiszik, akár nem, nem beszéltem össze a Montágh Testülettel, amely a hit szót választotta a 2024-es év szavának. A szép magyar beszéd felett őrködő, az MTVA szervezetéhez tartozó tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testület tagjai minden évben kiválasztják azt az egy szót, amely szerintük a legkifejezőbben utal az adott év történéseire, valamint a változó körülmények és világszintű kihívások között a legfontosabb értékre hívja fel a figyelmet. A testület minap közzétett indoklása szerint napjainkban
kiváltképpen szükségünk van az Istenbe és egymásba vetett hitünkre.
A választás többek között azért is fontos jel(zés), mert például a tekintélyes Oxford University Press szerint a 2024-es év szava a „brain rot”, magyarul „agyrohadás” vagy „agyrohasztás” lett, a Collins Dictionary szerint pedig a „brat”, azaz „rossz kölyök” vagy „rosszcsont”.
Ha rajtam múlik, én is a hitet javasoltam volna az év szavának. Azért is, mert mint egy hónappal ezelőtt, a Protestáns Újságírók Szövetsége Megörökített hűség című jubileumi könyvének bemutatóján (az egyik társszerkesztőként) elmondtam, a nagy magyar költő és nyelvzseni, Kosztolányi a következő tíz magyar szót nevezte a legszebbnek: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír, amivel magam is jórészt egyetértek, ugyanakkor én bevennék közéjük még kettőt: a hitet és a hűséget. Ez a két szép szó egyébként valójában egy; a két fogalmat több nyelvben is ugyanaz a szó fejezi ki – gondoljunk csak a latin fides vagy az angol faith szóra. S ha jobban meggondoljuk,
a két szó eredetileg a magyar nyelvben is egy volt: mindkettőnek a hisz ige „hi-” tőváltozata az alapja. Ebből alakult ki a hit, illetve a hites és a hű, hűség szavunk is. Hogy a két szó/fogalom szemantikailag is szoros kapcsolatban áll egymással, azt Vörösmarty Szózata is példázza – a „Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar” fel- és megszólítás azt jelenti, hogy legyél hű a hazádhoz, és egyben azt is, hogy higgyél benne.
Közhelynek számít, hogy ember hit nélkül nem tud élni. A kérdés „csak” az, kiben, illetve miben hiszünk.
Csíkszentmihályi Mihály, a három éve elhunyt világhírű magyar származású amerikai pszichológus szerint korunkat az erkölcsi normák elutasítása és a felfokozott anyagiasság elfogadása jellemzi, a mai fogyasztói társadalom tömegemberének hite a narcisztikus énközpontúság és a gátlástalan élvhajhászás. Másfelől nézve – mint már Simone Weil is megírta – az ember csak Isten és a bálványimádás között választhat.
A bálvány istenhamisítvány, istenített személy, tárgy vagy érzés, élvezet, kívánság. Ahol bálvány van, ott nincs igazi érték, legfeljebb csak praktika, technika, hogy mit s miként kell a bálványnak adnunk, mennyi időt, észt, pénzt stb. áldoznunk neki, hogy cserébe adjon nekünk valami látszatjót, valami talmit. Ha az ember elfordul, eltávolodik, elhidegül a teremtő, megváltó és megszentelő Istentől, akkor óhatatlanul bálványok – pénz, vagyon, fogyasztás, szex, szórakozás, önimádat, hírnév, hatalom, technológia, és újabban a mesterséges intelligencia – rabjává válik. Ezek hamis és veszélyes, gyenge és bizonytalan istenpótlékok, a balgaság és boldogtalanság alapjai.