Honnan tudjuk, hogy ki Isten- és ki bálványhívő? A francia polihisztor zseni, Pascal – akiről Egon Friedell szerint
jól érezte Nietzsche, hogy aki a keresztény eszmevilágot le akarja győzni, annak legelsőként őt kell legyőznie
– ismert tipizálása szerint csak háromféle ember van: az egyik, aki megtalálta Istent és szolgálja, a másik minden igyekezetével keresi, de még nem találta meg, végül a többi, aki úgy él, hogy nem keresi Istent és nem is találta meg. Az első csoportba tartozók értelmesek és boldogok, a közbülsők értelmesek és boldogtalanok, az utóbbiak pedig balgák és boldogtalanok. Az emberek kisebbik része az első, nagyobbik része alighanem a második típusba tartozik, amelynek egyik legtalálóbb költői kifejezését Adynál találjuk:
Hiszek hitetlenül Istenben, / Mert hinni akarok, / Mert sohse volt úgy rászorulva / Sem élő, sem halott.
De a posztmodern, neoprimitív, deszakralizált, nihilista, kaotikus Európában a jelek szerint már jó ideje a harmadik emberfajta van abszolút többségben. Aki nem hisz Istenben és nem is tűri meg azt, aki (még mindig) hisz. Ezért a keresztény hit megvallása, vállalása, képviselete, hirdetése és terjesztése ma (hasonlóan ahhoz, mint kétezer éve a pogány, keresztényüldöző Római Birodalomban) bátorságot, erőt és bölcsességet – a bölcsesség szeretetét és a szeretet bölcsességét – kíván minden élő hitű kereszténytől.
Márai Sándor a múlt század közepén írta naplójába: a mi korunk nagy pere az istenhívő és az istentagadó ember között fog eldőlni. Hét évtizeddel később úgy látjuk, hogy ez a per még mindig nem dőlt el. Hitünk szerint még mindig tart a kegyelmi idő.
Meddig még? Nem tudjuk. A Szentírás azonban ebben is útmutatást ad, például amikor Jézus Jeruzsálemben, nem sokkal a kereszthalála előtt azt mondja a sokaságnak:
Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket.
A keresztények dolga nem latolgatni, méricskélni, mennyi időnk van még ezen a földön, hanem hinni abban, hogy „a világ világossága” erősebb a sötétségnél, a gonosz minden hatalmánál. Ezért a hit ne csak az elmúlt év szava legyen, hanem az utolsó szó, az utolsó szalmaszál – minden időben!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!