Egy kereszténydemokrata gondolatai járvány idején
A történelem folyamán Európa akkor tudta megoldani problémáit, ha visszanyúlt a keresztény gyökerekhez.
A történelem folyamán Európa akkor tudta megoldani problémáit, ha visszanyúlt a keresztény gyökerekhez.
A vidéki ember nem vár másokra, nem mutogat a városiakra, helyette a földhöz, a tulajdonhoz való kötődés, a család, a vallás, a köztisztelet jelenti számára az életet.
A bíboros fontosnak nevezte, hogy a templomok, plébániák ne csak szolgáltató helyek legyenek, hanem a „tanúságtétel és a meghívó szeretet közösségei”.
Isten lehet, hogy nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Mi, idehaza tartjuk magunkat rendületlenül. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik, igaz, maradiságunkért kapunk is a „művelt” Nyugattól.
A bíboros kiemelte: „arra készülünk, hogy nyilvánosan kifejezzük a hitünket és az örömünket”. Az öröm forrása pedig maga az Eucharisztia, amelyben Isten „tápláló közösséget” vállal az emberrel.
A lélekben töltődni vágyóknak számos előadást és liturgikus programokat kínált a 36. Egerszalóki ifjúsági találkozó és lelkigyakorlat, amely idén július 21-én ünnepi szentmisével ért véget.
Jézus feltámadása óta nem céltalanul bolyong az ember, nem is a halálra készül, hanem Isten tervének megfelelően az élet lett útjának célja – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös húsvéti üze
Eperjes Károly Kossuth-díjas színésszel beszélgettünk a színész felelősségéről, a magyar film helyzetéről és az egyetemes identitásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyelőre nincs ideje vele foglalkozni a kormányfőnek, majd délután.
Kiss Ambrus: Egyelőre nincs döntés a Sziget Fesztivál jövőjéről.
A tiszás propagandista nem megy a szomszédba, ha gyűlöletkeltésről vagy uszításról van szó.
Kétszázmillió forintot bukhat a főváros Szentkirályi Alexandra szerint.
A milliárdos szerint a munka szerepe radikálisan átalakulhat.
Ukrajna további támogatásáról egyeztettek.
Óriási a tűz a parlament épülete előtt.
Nézzük, mit ajánlanak a szakértők!
Múlt hónapban fél évtized szünet után ismét megjelent a Gault&Millau étteremkalauz.
Ez a program mérföldkő a magyar gazdaság megerősítésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.