Elítélték Welsz Tamás üzlettársát
Petrovics részletes vallomást kíván tenni. Szerinte sokan nem fognak örülni annak, amit ott elő fog adni.
Petrovics részletes vallomást kíván tenni. Szerinte sokan nem fognak örülni annak, amit ott elő fog adni.

A helyszínen kell megmutatnia B. Rolandnak, hogy mit és hogyan tett K. Csengével három éve a borsodnádasdi kiserdőben, ahol a lány vízaknába fulladt.

Varga János buszvezető bűnös 18 ember halálában, ezért 12 év szabadságvesztést kapott első fokon.

15 éves fehér kislányt bántalmazott Abdallah Ibrahim.

Az elkövetők valótlan tartalmú írást, illetve álhíreket tettek közzé a koronavírus-járvánnyal kapcsoaltban.
Horváth László szerint megvan az esélye annak, hogy beindul egy szegregációs biznisz.

Bérekre, közvilágításra és szociális étkeztetésre sem maradna fedezete a város önkormányzatának.

A jogi eljárást nem a roma gyerekek szülei, hanem a Soros-hálózat képviselői kezdeményezték.

Főként Ursula von der Leyen számára okoz látványos fejtörést a német alkotmánybíróság múlt heti ítélete.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.