Megint bírálta a vallásellenes Harari a magyar kormányfőt
A kereszténységre való hivatkozáshoz elég nagy pofátlanság kellett, mivel Harari szerint a vallások – így a keresztény is − ártalmasak.
A kereszténységre való hivatkozáshoz elég nagy pofátlanság kellett, mivel Harari szerint a vallások – így a keresztény is − ártalmasak.

Mindemellett az izraeli államfő meghívására, kétnapos munkalátogatásra érkezik holnap Jeruzsálembe Novák Katalin köztársasági elnök.

A volt miniszterelnök visszatérésétől az országban uralkodó belpolitikai káosz megszűnését remélik.

A politikus lesz Izrael 37. miniszterelnöke, Netanjahu hatodik alkalommal alakít kormányt.

Az izraeli jobboldal megbízható és jó szövetségese a magyar konzervatívoknak – közölte Szánthó Miklós.

A Fidesz európai parlamenti képviselője a jobboldali fordulatról Izraelben.

Kilencvenszázalékos feldolgozottságnál a volt miniszterelnököt támogató koalíció 65 képviselői helyet szerzett.

Magabiztos győzelmet aratott a jobboldal az izraeli választásokon.

A választási részvételi arány magas, 71,3 százalékos volt.

A jobboldali-vallásos tömb várhatóan együtt 61 vagy 62 mandátumot szerez a kneszetben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.