Nemzeti út

Ha hinni lehet a nemzetközi balliberális sajtónak, Izraelnek hamarosan szélsőjobboldali, radikális, arab- és LMBTQ-ellenes, fasiszta kormánya lesz. A választásokon győztes Benjamin Netanjahu régi-új miniszterelnök ugyanis bejelentette, hogy a koalícióról szóló tárgyalások után pártja, a Likud kormányt tud alakítani a jobboldali és vallásos pártokkal.

Jobboldal, vallás, nemzeti érdek – mindaz, amit a nemzetközi balliberális sajtó megvet. S ha megveti, hangosan ágál is ellene, fasisztának és gyűlölködőnek nevezve mindenkit, aki a nemzeti érdekekre alapuló konzervativizmust képviseli.

Netanjahuék ellen most az a vád, hogy a vallásos pártok kormányba kerülésével a palesztinok jogai fognak sérülni, sőt olyannyira vegzálni fogják őket, hogy újra fellángolhat a közel-keleti konfliktus a zsidók és az arabok között.

Azt persze mindannyian figyelmen kívül hagyják, hogy Izrael állam 1948-as megalakulása óta állandó konfliktusról beszélhetünk. Nincs olyan év, hogy ne hullanának palesztin rakéták izraeli városokra, vagy ne mérne légicsapásokat az izraeli légierő a Gázai övezetre. Egy megoldhatatlannak tűnő területi vitáról és etnikai ellentétről van szó, amelyet ha az elmúlt hetvennégy évben nem sikerült rendezni, akkor a következő hetvennégy évben is kevés esély lesz rá.

Az elmúlt évtizedekben számos miniszterelnöke volt Izraelnek, s nem mindig Benjamin Netanjahunak hívták – bár kétségtelenül ő a rekorder ebben a tekintetben –, a jeruzsálemi kormányok mégis a nemzeti érdekeket tartották szem előtt, amely arra a tézisre épül, hogy Izrael zsidó és demokratikus állam.

További A Helyzet híreink

Az utolsó pillanatig tartottak, de sikerrel jártak Netanjahu kormányalakítási tárgyalásai

Az se változott, hogy az 1979-es iszlám forradalom óta Irán az ősellenség, a muszlim országok sokaságával pedig feszélyezett Izrael kapcsolata, arra kényszerítve a mindenkori kormányt, hogy szoros viszonyt ápoljon a biztonságát garantáló Egyesült Államokkal, s ügyes diplomáciai manőverezéssel nemzetközi szövetségeket alakítson ki saját identitása és biztonsága védelme érdekében. Benjamin Netanjahu Izrael sajátos útját járja végig, ahogy tették elődei is.

A konzervatív politikust azzal sem lehet vádolni, hogy ne igyekezett volna a békére törekedni, hiszen az ő miniszterelnöksége alatt normalizálódtak a kapcsolatok Izrael és számos muszlim ország között. Ezeket a megállapodásokat ráadásul Donald Trump előző amerikai elnök közvetítésével sikerült tető alá hozni – egy másik olyan vezetővel, aki a balliberális sajtó olvasatában autoriter, fasiszta állam kiépítésén fáradozott, s egyfajta őrült Néróként folyamatosan az atombombát indító gombon tartotta az ujját.

Az Egyesült Államokban mégsem épült ki diktatúra, Trump pedig épphogy háborúellenes, mintsem háborúkat kirobbantó elnökként írta be magát a történelemkönyvekbe.

Nem szabad hinnünk a média által elénk tárt torz képnek. A világ nem sötét diktatúrákból és felvilágosult, szabad nemzetekből áll, hanem az ideológiai sokszínűség, a földrajzi elhelyezkedés és a kőkemény reálpolitika az, ami meghatározza a különböző országok irányvonalát és egymáshoz való viszonyulását. A nemzeti érdekek képviselete ráadásul sokkal nehezebb, embert próbálóbb feladat, mint a globalizációs árral való sodródás.

Benjamin Netanjahu hatodik kormánya nem fogja közelebb hozni az izraelieket és a palesztinokat, de rosszabb sem lesz a viszony, míg Iránt igyekszik majd nemzetközileg elszigetelni – mint tették elődei is.

Az új izraeli kormányfő azon országokkal fog szövetséget kötni, amelyek Izraelhez hasonlóan a saját, nemzeti útjukat járják, s amelyek hisznek még a nemzeti identitásban és szuverenitásban. Ezt a fajta mentalitást itt, Közép-Európában nagyra értékeljük.