Lezáratlanul
Fábián Juli 2017 nyarán közölte a nyilvánossággal, hogy nagyobb szünetet kényszerül tartani egészségi okok miatt. Az énekesnő szűk fél évvel később, december 16-án hunyt el rákban.
Fábián Juli 2017 nyarán közölte a nyilvánossággal, hogy nagyobb szünetet kényszerül tartani egészségi okok miatt. Az énekesnő szűk fél évvel később, december 16-án hunyt el rákban.
Kőszegi Imre dobos, jazzista, a Zeneművészeti Egyetem nyugdíjas adjunktusa, a jazztanszék egykori ütőtanára és tanszékvezetője december 4-én ad születésnapi koncertet a Müpában.
Az érdi napok részeként a sorozat bevált helyszíneihez az idén a Magyar Földrajzi Múzeum felújított kocsiszínje is csatlakozik, hangulatos környezetet kínálva a zenéhez.
A mind népszerűbb továbbképzési lehetőségekből a jazz iránt érdeklődők sem maradnak ki. A Magyar Jazzszövetség az idén hat kurzus hallgatóinak részvételét támogatta pályázati kiírásában.
Mennyire lehet vegyíteni a népzenét a dzsesszel úgy, hogy ne legyen erőltetett, és miért egy Ady-vers hozta lázba a széphalmi nézőközönséget? A 28. Zempléni fesztivál első napjain jártunk.
Az ország legnagyobb szabású, idén a 48. évébe lépő szabadtéri jazzfesztiválja minden korábbit felülmúló kínálattal várja az érdeklődőket.
Eseménydús dzsesszévadot zár a budapesti Művészetek Palotája. Tíz napon belül három olyan kiemelkedő művész lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és a Fesztivál Színház színpadára, akik a világ minden részén a közönség kedvencei közé tartoznak.
Április 14.-én vasárnap este 6 órától, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a 80. születésnapját ünneplő Rhoda Scott, aki korábban már több ízben is adott koncertet Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar válogatott csapatkapitányának helyén posztriválisa újra Curtis Jones kap lehetőséget.
A társadalom szempontjából kihívást jelent a munkaerő folyamatos biztosítása.
A szakértők szerint a családmodell megváltozása és a gazdasági bizonytalanság egyaránt hozzájárul a terhességmegszakítások ugrásszerű emelkedéséhez.
Az EU új vezetése december 1-jén lépett hivatalba, és már az első hivatalos aktus egyértelművé tette, mi a terv a következő évekre.
A programnak hála az elmúlt öt évben szinte valamennyi kistelepülés kapott már támogatást.
Koalíciós szándéknyilatkozatot írtak alá Romániában az európai elkötelezettségű pártok.
A béremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
Csupán regisztrálni kell a nemzeti konzultáció honlapján a kitöltéshez.
A huszonnégy éves színésznőt elvitte az áramlat.
Tavaly 16 millió vendég több, mint 41 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.