Kormányfő lett a külügyminiszterből Jemenben
A korábbi kormányfő elnöki tanácsadóként tevékenykedik a továbbiakban.
A korábbi kormányfő elnöki tanácsadóként tevékenykedik a továbbiakban.

Több mint 36 célpontra mértek csapást – háború robbanhat ki a Vörös-tenger partjainál.

Körüludvarolták Iránt a nukleáris megállapodásért, a figyelmeztetéseket lesöpörték az asztalról.

A jemeni húszi lázadók bebizonyítanák, hogy a világpolitikát alakító tényezők. És Amerika vagy Izrael sem ijeszti meg őket.

Támadó drónt lőtt le a Vörös-tengeren egy brit hadihajó, súlyosbodik a helyzet a térségben.

Közös nyilatkozatot adott ki tizenkét ország, melyben következményekre figyelmeztették a lázadókat.

Katonai megtorlással fenyegette meg a húszi lázadókat London és Washington, bármelyik percben kirobbanhat a háború.

Az elmúlt hónapokban kerülték, hogy közvetlenül támadják a jemeni felkelők állásait.

A jemeni húszik egyre nagyobb veszélyt jelentnek a nemzetközi kereskedelemre és a tengeri biztonságra.

A jemeni lázadók szóvivője minden Izrael felé tartó hajót megfenyegetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

Elképesztő figyelmetlenség okozta a balesetet, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.