Amerikai bojkott árnyéka vetülhet a pekingi téli olimpiára
A kínai és az amerikai elnök keddi online találkozóján nem került szóba a sportesemény.
A kínai és az amerikai elnök keddi online találkozóján nem került szóba a sportesemény.

„A világ két legnagyobb hajóját biztos kézzel kell kormányozni, nehogy összeütközzenek.”

Már az is megkérdőjeleződött, hogy 2024-ben újraindul-e az elnök?

Az amerikai elnök elfogadottsága az utóbbi hónapokban még a demokrata szavazók körében is csökkent.

Amerikai–kínai csúcstalálkozót tartanak a virtuális térben – jelentette be a washingtoni Fehér Ház.

Az indítékok és a valós körülmények eltussolása egyaránt a mélyállam érdeke.

Franciaország és az Egyesült Államok között csak alig több, mint egy hónapig tartott a mosolyszünet.

Egy év sem telt azóta, hogy Joe Biden elfoglalta a Fehér Házat, a Demokrata Párt háza táján máris válsághelyzet alakult ki.

A virginiai vereség riadalmat okozhat a demokrata párton belül a jövő évi félidős választások miatt.

Peking szerint a szervezők nem biztosították Hszi Csin-ping számára, hogy videón csatlakozzon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.