Jazzpiknik: tanulás és megújulás
Sztárokkal lehet becsalogatni a látogatókat a jazzkoncertekre.
Sztárokkal lehet becsalogatni a látogatókat a jazzkoncertekre.
Kiállítás a Városmajori Szabadtéri Színpad száz évéről.
Június 3-án a Sadler’s Wells színházban lép fel a hetvenéves együttes.
Az idén hatvanöt éves Duna Művészegyüttes gálaműsorral és új bemutatóval is készül.
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Magyarság Háza. Táncelőadások, filmklub és koncert is várja az érdeklődőket novemberben.
Folyamatos szolgálatot adnak a budapesti kerületek polgárőrei: embert mentenek, műszaki segítséget nyújtanak, de tolvajt is fognak, ha kell.
Jankovics, Jancsó, Huszárik és Mészáros filmjeit is vetítik majd a Budapesti Klasszikus Film maratonon.
Mától a nyár végéig már éjszaka is közlekedik a szántód–tihanyi komp, a járművek zárt tereiben továbbra is kötelező az arcmaszk viselése.
Szombat este a Duna Televízión kiderül, melyik lesz az év magyar slágere.
Nyolcvanoldalas, magyar és angol nyelvű, képekkel gazdagon illusztrált kiadványt jelentetett meg a Magyar Jazz Szövetség megalakulása harmincadik évfordulója alkalmából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.