Megtartani az értő és érző társadalmat értékálló művészetekkel lehet

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész 2016-ban hívta életre a Cziffra György-Fesztivált, amely hamarosan jubileummal ünnepel. A művésszel Cziffra György örökségéről és szellemiségéről, a fesztivál különleges programjairól, a tehetséggondozás szükségességéről és a világhírű magyar zongoraművészhez való kötődéséről beszélgettünk.

Kihirdették a jubileumi Cziffra György Fesztivál első tíz programját. A fesztivál jelentőségéről Balázs Jánossal, az ötletgazdával beszélgettünk. Fotó: Csibi Szilvia

Balázs János zongoraművészi minőségét és irányvonalát meghatározta Cziffra György (Fotó: Egressy Orsolya)

– Hogyan fogadták tanárai, mesterei, hogy Cziffra György munkássága és személye felé fordult? 

– Az egyik fele a szakmának mindig is szerette Cziffra Györgyöt, és jól ismerte. Dráfi Kálmán mentorom, mesterem, akinél diplomáztam, Cziffra György tanársegédje volt külföldön. S milyen érdekes, hogy pont hozzákerültem a Zeneakadémián. Nincsenek véletlenek, a véletlen a Jóisten fedőneve. Tele van véletlennel az életem, de ez nyilván nem véletlen… Szóval Dráfi Kálmán és még néhányan támogattak, de sokan nem értették.

 Utóbbiak tényleg információhiányban szenvedtek: sajnos nem tudták, hogy Cziffra György nemcsak egy öncélú virtuóz, hanem a leggyorsabb ujjú zongorista.

– A jubileumi fesztiválalkalmon negyven esemény várja a közönséget, az első tíz programot pedig nemrég hirdették ki. Milyen tapasztalatokkal rendelkeznek az előző fesztiválok tekintetében?

–2016-ban az alakuláskor mindössze négy-öt napig tartott a fesztivál, a MOM Kulturális Központban rendeztünk koncerteket. A helyszínnek azóta is hálásak vagyunk, és bármekkora nagyra nőttünk, ott mindig otthon vagyunk. A legfontosabb célja az első rendezvénynek Cziffra György nevének az újraértelmezése volt. Sikerült Cziffra György nevével egy brandet kiépíteni, melyben a magas zeneművészeti minőség mellett tudott létrejönni a műfajok sokszínűsége, emellett a tehetségek támogatása is erős helyet kapott. Valamint ott van az a fajta nemzeti ügyként való kezelés, ami hazánk ikonjaira épül. Ő egy magyar művész volt, a magyar zenét ismerte a világon a legjobban, Liszt Ferenc tanait vallotta. Bármerre került is a világban – élete szebbik felét Franciaországban kényszerült eltölteni –, mindig magyar művészként volt jelen. A fesztivált Magyarországon rendezzük meg, de külföldi eseményeink is vannak, ott minden esetben magyar fesztiválként vagyunk jelen. Tribute to a Hungarian Legend, vagy The Hungarian Magic néven hirdetjük meg koncertjeinket, tehát nem integrálódunk bele az általános európai koncertlétbe, hanem olyat mutatunk, ami speciális, ami csak a miénk. Ezt a külföldi közönség is szereti – ilyet nem hallhat mindennap a saját országában. Olyan művészekkel, fiatal alkotókkal dolgozunk együtt, akik képesek a legmagasabb szakmai színvonal elérése mellett, a spontán, katarzisszerű, élményközpontú előadás eszenciájának megteremtésére, atmoszféra létrehozására. Szerintem a művészet nem egy előre otthon elkészített tevékenység, hanem a színpadon való teremtésnek a történése. Arról beszélünk, hogy a lelkünkben hogyan tudunk összekapcsolódni – társadalomban és nemzetben is. Mi az a közös szál, amit összetudunk adni, és együtt többek tudunk lenni? A művész egyedül megy ki a színpadra, vagy pár fővel, egy előre megírt, akár kétszáz évvel ezelőtt komponált zenét ad elő, melyet már számtalanszor játszottak és rögzítettek lemezre. Mégis működik, meg tud történni a csoda a színpadon. Azért, mert az előadó és a közönség között nem távolságot, nem egyfajta ellentétet, vagy egyfajta hierarchiát kell építeni, hanem ez egy közös gondolkodás. Zongoraművészként kaptam a Jóistentől egy lehetőséget, hogy képes vagyok médiumként közvetíteni valamit a közönségnek. A zsenik műveit mindenkinek meg kell értenie, hiszen alapvető életigazságok, alapérzelmek mozognak bennük, mint a fájdalom, öröm, bánat, szerelem és az odaadás. Cziffra György mindezek közvetítésében volt zseniális. 

– Mi lesz a közelgő ünnepi rendezvénysorozat különlegessége?

– Egy jubileumi évadot felépíteni nagy feladat, főleg úgy, hogy az elmúlt tíz évben kialakult egy művészgárda, akikkel jó együtt dolgozni. Remek művészek vannak itthon és külföldön is, de a névadónk irányvonala határt és irányt szab. Ragaszkodtam egyetlen egy külföldi fellépőhöz, aki szerintem jelen pillanatban a világ legnagyobb zongoraművésze, aki a Cziffra György-ideológiát képviseli – ő Martha Argerich. Martha már volt a Cziffra-Fesztiválon és öröm, hogy ismét elfogadta a meghívásunkat – tudni kell, hogy sok koncertfelkérést nem fogad el, mert nem igazán szeret már koncertezni. Érkezik még Mischa Maisky csellista is. Ki tudom még emelni külföldi fellépők közül Fazil Sayt, aki egy fenegyerek: remek zongorista és alkotóművész is, saját művekkel és átiratokkal is rendelkezik – sokszor kalandozik a műfajokban, kiváló jazz-zongorista is egyben, a fesztiválra saját átiratokkal érkezik majd. Nikolai Lugansky gyönyörű programmal érkezik, aki szintén a zongorában való kiteljesedést mutatja – nemcsak a hangok eljátszása a lényeg, hanem az üzenetek átadása. A jubileumi, tizedik fesztiválprogramban első tíz programját hirdettük még csak meg, a további harmincat fokozatosan fogjuk nyilvánosságra hozni.

 Novemberben Cziffra születésnapjára emlékezve a világhírű Royal Philharmonic Orchestrával londoni közönségnek Eötvös Péter Cziffra Psodia zongoraversenyével készülünk, a produkcióban szólistaként veszek részt. 

A szerző Cziffra emlékére dedikálta a zongoraversenyt. Az egyenlő együttműködésben megvalósított koncert páratlan lehetőség. A Royal Philharmmonic Orchestra saját bérletében is megjeleníti a programot. Ez sokat mond kultúrpolitikailag – London szívében, a világ legjobb zenekarai között számontartott londoni zenekar, a Royal Philharmonic Orchestra a Cziffra-fesztivállal együttműködve egy magyar zongoraművészről emlékezik meg, Tribute to a Hungarian Legend koncertcímmel. Magyar zeneszerző előadva, ez valódi országimázs.

– Milyen jövőbeli terveik vannak?

– A célunk az elején Cziffra György nevének felemelése volt. Ez talán sikerült. A következő feladat, hogy az ideológiát továbbadjuk. Sokszor mondjuk, hogy Kodály országa vagyunk, amiért sokan tettek is és tesznek is a mai napig, hogy ez így maradjon. Így szeretnénk azt is, hogy egyben Cziffra György országa is legyünk, és az ő zongoraművészete, művészeti krédója integrálódjon a fiatalok közé. Jelen pillanatban mi ezt úgy próbáljuk megoldani, hogy célzottan keressük azokat a tehetségeket, akik ezt az irányvonalat képviselik.

– Mi ez az irányvonal?

– Két típusú művész van: az egyik, aki úgy működik, hogy a lehető legjobban, támaszkodva esetleg bizonyos felvételekre, magát valamilyen szinten kívül hagyja a történésből, nem akar beavatkozni abba, amit lát a kottában, hall lemezfelvételen vagy amit más nagy művész esetleg előtte mutatott. Azonban van az a művész, aki nyitottabban azt gondolja, hogy a kottában nem lehet mindent leírni. Gondoljunk csak arra, hogy egy vers esetében sem tudjuk, hogy Petőfi milyen érzéssel írt le bizonyos szavakat, mindenkinek mást jelent egy-egy mondat, máshol dobban meg a szíve. Ez így van a zenében is: az ilyen művész megpróbálja megtalálni magát egy zeneműben – nem öncélúan, nem szentségtörően más hangokat, vagy szélsőséges változtatásokat eszközöl, hanem finomságokat reagál le –, melyet talán megérez a közönség. Úgy látom, a klasszikus zene egyre inkább perifériára kelül, a könnyedebb műfajok szélesebb tömegeket érnek el, a mainstream a közösségi médián keresztül a fiatalokat könnyebben megszólítják. Amivel nincs is gond: én is sok, könnyűzenében otthon lévő művésszel dolgozom együtt, klasszikus zenész mivoltom ellenére. 

De azért mégiscsak azt kell mondjam, hogy megtartani az értő és érző társadalmat értékálló művészetekkel lehet.

Meg kell változtatnunk az irányt, a megtalálás és a célzás irányát. Régen emlékszem, kiírták akár kézzel a Zeneakadémián, hogy két hét múlva lesz egy koncert, és tele volt a terem. Ma már kommunikációs zajban élünk. Nehéz megítélni, a közönség mi alapján választja ki, mi az értékes, mi az igaz. Talán a hallgatóság választásának egyik alapja az, hogy számára ad-e valamit, amiből lelkileg táplálkozni tud. Ezen a ponton van felelőssége a művésznek, hogy a mai kor emberének olyan élményt tudjon adni, amit a legmagasabb művészeti értékkel tölt meg. És ha ez az alap megvan, akkor nem a darabválasztás vagy a helyszín határozza meg a minőséget. Sok csillogó, magukat igaznak sugalló vélemények vannak, a zeneművészetben és máshol is. Nem biztos, hogy azt akarják, amit Liszt Ferenc akart. Sőt, az sem biztos, hogy egy olyan dolgot mutatnak, ami a társadalmat neveli a legnemesebb értelemben. Szerintem inkább romboló hatással vannak azok a tevékenységek, amikor valaki meg akarja mondani, hogy ez így és csakis így van, így lehet és kell csinálni. A zeneművészetben nem lehet ezt állítani. A zeneművészetben pont az a jó, hogy mindenkinek adott a lehetőség, hogy másképp tudja azt értelmezni, és arra kell törekedni, hogy művészként a tudásom és a szívemből fakadó érzelem legjavát tudjam adni azzal a művel, melyet éppen előadok. Mostanában merült fel, hogy a klasszikus zenének nem kell nagy tömegekhez szólnia. Ezzel nem értek egyet: a zene mindenkié, a tömegnek kellene játszanunk, hiszen a klasszikus zene el tud érni jelentős méretű közönséget is. Ha bezárjuk magunkat egy burokba, beszűkül a kör, ami hosszabb távon káros lehet a társadalomra – mentális és lelki elsivárosodáshoz vezethet. 

– A Cziffra-fesztivál hogyan találja meg a tehetségeket és mily módon segít nekik?

– Felhívás alapon, ajánlások, illetve az én rálátásom is meghatározó a folyamatban, hiszen egyfelől tanítok a Zeneakadémián, zsűrizek a Virtuózok című produkcióban, mentorként tevékenykedem a Nemzeti Tehetségközpontban, akadémikusa vagyok a Magyar Művészeti Akadémiának és sokan keresnek meg a fiatalok közül, hogy tanácsot kérjenek. Mindezen okokból kifolyólag rálátok a fiatal tehetségekre. Van egy edukációs programunk, ahol olyan tanárokat invitálunk meg, akik jelentős művészek, de alapvetően nincs idejük tanítani – például Miklósa Erika vagy Bogányi Gergely. A fiatal tehetség egyfelől kaphat egy tudást, egy olyan tudást a mentoroktól, melyet csak színpadon lehet megszerezni, illetve a nemzetközi közegre való rálátás is kuriózum. Az edukációs programunk egyben szakmai fejlődést és emberi fejlődést is kínál. Sok-sok hiányossága, hiánya tud lenni egy pályakezdő művésznek, ami nem a zeneművészetből ered: hangszervásárlás, külföldi mesterkurzusokra való kijutás lehetősége, vagy éppen a lakhatás. A tehetségek támogatására való törekvésünk nagyra tudott nőni: tudunk díjakat biztosítani. Hiába a nagy tehetség, hiába a jó mentor, ha egy olyan lelki teher bénítja a művészt, melyben a megélhetés, a szakmai fejlődéshez szükséges hangszer hiánya jelen van. Mi célzottan tudunk segíteni a fiataloknak: ha már nem bénítja őket a teher, már csak azzal kell törődniük, hogy jelen legyenek a pódiumon. Illetve visszük magunkkal koncertezni a fiatal művészeket, kineveljük az utánpótlást. 

– Kik dolgoznak a Cziffra-fesztivál sikerén?

– Amikor a közönség és a szakma látja és olvassa ezeket a sikereket, amögött sok-sok munka van. Mind magam, mind a stáb részéről. Kis csapattal dolgozunk együtt, és szervezzük a Cziffra Fesztivált. Mindenki szívvel és lélekkel végzi a munkáját. Emellett számos támogatónk van, akiknek ezúton is köszönöm, hogy mellettünk állnak és meg tudjuk a terveinket valósítani. Ilyen támogató többek közt a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a KIM, az MVM, de vannak magántámogatóink is.