„Megölni Musk Twitterét” – brit beavatkozás az amerikai választásokba
Kamala Harris brit tanácsadói terveik között szerepel Elon Musk Twitterének tönkretétele.
Kamala Harris brit tanácsadói terveik között szerepel Elon Musk Twitterének tönkretétele.
A Munkáspárt aktivistái az Egyesült Államokba utaztak, hogy Harris kampányát támogassák.
Az eset tovább fokozza a feszültséget Harris és a muszlim közösség között.
Miután kigúnyolta a keresztényeket, a templomba járó fekete szavazókat igyekszik megnyerni.
Érdemes figyelni a predikciós platformokat.
A McDonald's egyik jelölt mellé sem áll.
A Demokrata Párt elnökjelöltje szerint az USA elnöke nem csak egy nemzet vezetője, hanem a világé.
Gyorsétteremben, illetve templomban kampányolt tovább Donald Trump és Kamala Harris.
Az eset tovább mélyíti az alelnök és az amerikai zsidó közösség közötti feszültséget.
A demokrata elnökjelölt az amerikai média és a deep state elvárásai szerint nyilatkozik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.