Bűnösnek találták a thai miniszterelnököt
Abszurd jogi helyzet alakult ki.
Abszurd jogi helyzet alakult ki.
Kambodzsa Donald Trump amerikai elnököt jelöli majd a Nobel-békedíjra, miután segített az országnak tűzszüneti megállapodást kötni a Thaifölddel való határkonfliktus lezárása érdekében.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
A halottak között legkevesebb nyolc civil és öt katona van.
Egy halálos incidens után két határátkelőt is bezártak.
A Kambodzsát harmincnyolc éve vezető Hun Szen fiára ruházza át hatalmát.
2014 óta ez az első ilyen haláleset Kambodzsában.
A kambodzsai aknamentesítők a világ legjobbjai közé tartoznak.
Az amerikai elnök az elmúlt napokban már másodszor véti ugyanazt a hibát.
Kambodzsa klubvásárlással kerülhetne fel a futballtérképre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A program hatalmas népszerűségnek örvend.
A Ferencváros vezetőedzője szerint lépek előre egy lépcsőfokot, de itt tart a magyar női foci.
Ravaszkodásnak nevezte az Európai Unió migrációs paktumát a miniszterelnök.
A csatár nélkül klubcsapata a PAOK, a Viktoria Plzen és a Puskás Akadémia ellen is nullára vesztett.
A miniszterelnök Abu Dzabiban tárgyalt gazdasági együttműködésről.
Két magyar teniszező is továbbjutott a brazil tenisztornán.
Fontos tisztviselő szülei házára hullott robbanószer.
A miniszterelnök Abu Dzabiban tárgyalt gazdasági együttműködésről.
Két magyar teniszező is továbbjutott a brazil tenisztornán.
Fontos tisztviselő szülei házára hullott robbanószer.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.